DR. ARADSZKI ANDRÁS

Teljes szövegű keresés

DR. ARADSZKI ANDRÁS
DR. ARADSZKI ANDRÁS, a gazdasági és informatikai bizottság előadója: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Államtitkár Úr! A gazdasági és informatikai bizottság a mai, június 17-én tartott ülésén megvitatta a T/11562. számú törvényjavaslatot, amely oldani kívánja azt az igen szigorú összeférhetetlenségi szabályt, ami a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal elnökére és elnökhelyettesére vonatkozik.
E tekintetben az a felismerése volt az előterjesztőknek, hogy nem szabad olyan helyzetet kialakítani a magas beosztású tisztségviselőknek, hogy azok ne tudjanak Magyarországon közigazgatási, illetve más állami feladaton túl a gazdasági életben munkát vállalni. Az eddigi szigorú szabály ezt megtiltotta, és ahogy az előterjesztő elmondta, megvolt az a veszély, hogy ha Magyarországon nem is tudtak volna munkát vállalni, akkor a konkurenciához, azaz külföldi vállalatokhoz, külföldi munkavégzésre elmehettek volna. E tekintetben a törvényjavaslat vitája lezajlott a bizottsági ülésen. Érdemben az ellenzék sem vitatta a javaslat jogszerűségét, illetve hasznosságát és célszerűségét, és mindenki egyetértett azzal, hogy szükséges enyhíteni ezt a szigorú szabályt azzal, hogy a többségi állami tulajdonban lévő társaságoknál való elhelyezkedést nem tiltja a törvényjavaslat.
Úgy gondolom, hogy a vita hiánya… - helyesebben az ellenzéki, szocialista párti képviselők a beterjesztés körülményeit vitatták, de magát a tartalmi-anyagi részét a jogszabálynak nem. Ezért a gazdasági és informatikai bizottság úgy határozott, hogy 18 igen szavazattal, 3 tartózkodás mellett általános vitára alkalmasnak tartotta az előterjesztést.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem