SNEIDER TAMÁS

Teljes szövegű keresés

SNEIDER TAMÁS
SNEIDER TAMÁS (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Remélem, hogy jó ajánlási pontokat fogok figyelni, mert jó párhoz hozzá kívánok szólni.
(23.50)
Összességében azért azt kell elmondani, mielőtt a 2. ajánlási ponttal foglalkoznék, hogy bíztunk abban, hogy számos ajánlásunkat, illetve számos módosító javaslatunkat megfogadja a kormányzat, például olyan, egyszerű dolgokat, mint hogy az időjárást nem lehet irányítani egyetlenegy kormányzatnak sem. Azt vettük észre viszont, hogy ezzel sem foglalkozott a tárca. Tehát mondhatnám azt, hogy amikor október 1-től, szeptember 30-tól már nem kell, hogy hűtött térben szállítsák az elhunytat, mert úgy gondolják, hogy akkor már nem lehet különösebben meleg Magyarországon.
Nos, a 2. számú módosító javaslatunk arról szólt, hogy az eltemettető vagy az általa felkért személy személyes közreműködése elhagyásra kerüljön. Hiszen már számos alkalommal elmondtuk, kegyeletsértőnek tartjuk azt a módszert, amit a szociális temetés révén be kíván vezetni a mostani kormányzat. Igazából csak megerősödött az elképzelésünk, mivel számos olyan javaslat érkezett más módosító javaslatok formájában, amelyek arról szólnak, hogy ez a szociális temetés valójában a temetőfenntartónak pluszterhet, pluszköltségeket jelent. Viszont ezeket a pluszköltségeket láthatóan nem az állam fogja majd kompenzálni számára, hanem bizonyos, mondhatnánk úgy is, hogy adókat vagy bizonyos külön szolgáltatási díjakat kell fizetni, mondjuk, adott esetben a temetkezési vállalkozónak, ha az adott temetőbe szeretne autóval behajtani, vagy sorolhatnám tovább a következő módosító javaslatoknál.
Tehát, summa summarum, az első szakaszhoz mindenképpen azt szeretném közölni és jelezni, hogy továbbra is elutasítjuk a szociális temetés ilyen típusú formáját, amikor láthatóan a köztemetést szeretnék kiváltani, annak költségeit szeretné csökkenteni a kormányzat azáltal, hogy magának az elhunyt közeli hozzátartozójának kell kiásnia a sírt, felöltöztesse, és a már ismert dolgokat elvégezze, vagy ha van rá lehetőség, akkor valaki mást megkérjen ingyenesen. És itt megint csak szeretném hozzátenni, ezek a módosító javaslatok azt takarják, hogy ez továbbra is a feketemunka lehetőségét veti fel, méghozzá nagyon komoly mértékben azáltal, ha a vállalkozók nem fogják ezt elvégezni számlával, hanem felkérnek majd bizonyos személyeket adott esetben egy elhunyt eltemetésére, akik ugyebár, hozzá kell tenni, hogy elméletileg teljes ismeret hiányában temetnek el vagy öltöztetnek fel valakit. Bár nyilvánvalóan, ha erre kialakul egy szép feketeiparág, akkor nem lesz ismeretlen számukra a sírásás vagy éppen az elhunyt felöltöztetése, az egyéb szolgálatok elvégzése.
Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Szórványos taps a Jobbik soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem