DR. BÁRÁNDY GERGELY

Teljes szövegű keresés

DR. BÁRÁNDY GERGELY
DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Ahogy az alkotmányügyi bizottságban lefolytatott vita keretében is elmondtuk, elmondtam, az előterjesztést teljes mértékben támogatjuk.
Támogatjuk azért, mert mi is úgy véljük, hogy azokat a pártokat, amelyeket a választók a Magyar Országgyűlésbe juttattak, megilleti a jog arra, hogy saját képviselőcsoportot alakítsanak. Őszintén szólva, ennél több érvet nem is kívánok felvonultatni. Egyetlenegy megjegyzésem volna már csupán, egyébként egyetértve azzal az eszmefuttatással, amit Gulyás képviselőtársam az imént elmondott. Már csak az a kérdés merül fel bennem, hogy ha ő ezt tartja helyénvalónak, ezt tartja demokratikusnak, ezt tartja jónak, ezt tartja a jogállamisággal összeegyeztethetőnek, és még idézhetnék talán ennél pontosabban is a képviselőtársam felszólalásából, akkor miért nem tettek azért, hogy az elmúlt időszakban az LMP-nek frakciója legyen. Ugyanis a kétharmados többséggel bármikor módosíthatták volna a Házszabályt, egyébként bármely más törvényt, akár még az alaptörvényt is annak érdekében, hogy ha úgy tetszik, a jogfolytonosság ne csak jogilag, hanem időben is fennmaradjon az LMP vonatkozásában.
Ez volna csak az egyetlen felvetésem és a kérdésem. Ezen felül pedig ismételten szeretném leszögezni azt, hogy az MSZP az elénk terjesztett javaslatot, ugyanúgy, mint az LMP-frakció - sajnos azt kell mondanom - újralétrejöttét támogatja.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Dr. Schiffer András tapsol.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem