SZATMÁRY KRISTÓF

Teljes szövegű keresés

SZATMÁRY KRISTÓF
SZATMÁRY KRISTÓF nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót. Az általános higgadtságomat próbálom megőrizni a felszólalás kapcsán, de önöknek semmiféle javaslatát nem szeretnénk rezsinövelés kapcsán megfogadni.
Jelezném egyébként, hogy már a kérdésfelvetés is, hogy önök rezsicsökkentésről beszélnek - vagy -növelésről jelen esetben - azok után, amit a rezsikkel csináltak a korábbi nyolc évben, már az érdekes (Dr. Nemény András: Válaszoljál!), de válaszolok a kérdésre, képviselő úr.
Ezt a jogszabályt önök hozták 2003-ban (Dr. Nemény András: 2012-ben!) és 2008-ban, csak éppen elfelejtettek hozzá végrehajtási rendeletet hozni. Ez a végrehajtási rendelet született egyébként meg egy évvel ezelőtt, és ez a végrehajtási rendelet egyébként azért született meg (Gőgös Zoltán közbeszól.), hogy azok a sajnálatos esetek, amelyek a híradóból is egyébként, főleg téli időszakban mindenki számára nyilvánvalóvá válnak, hogy nagyon rossz a magyarországi kazánok, illetve konvektorok egyes típusainak az állapota, ez a rendelet arról szól egyébként, hogy ezeket a ’81 előttieket előbb-utóbb fölül kell vizsgálni.
Természetesen a kormány egyébként anélkül is (Közbeszólások az MSZP padsoraiból.) - én is végighallgattam a kérdést - gondolt a lakosságra, hogy ezt önök fölvetették volna: már közigazgatási egyeztetésen van az a javaslat, amely alapján biztosíthatok mindenkit, hogy a terveink szerint ez nem a lakosság terheit fogja növelni. (Gúr Nándor: Három-négy új adónemet még hozzá!) Keressük azt a megoldást, hogy ezeket a felülvizsgálatokat, amelyeket el kell végezni az életek megmentése érdekében, a feladat elvégzésre kerüljön, de ne a lakosságot terhelje ez a felülvizsgálat. Illetve vizsgáljuk azt is, természetesen, hogy az időpontokat hogyan lehet módosítani, de az biztos, hogy ezt el kell végezni, és ez a feladat úgy lesz koordinálva az elkövetkező időszakban, hogy valóban, a lakosság számára nem jelenthet terhet. Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem