DR. BUDAI GYULA

Teljes szövegű keresés

DR. BUDAI GYULA
DR. BUDAI GYULA vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Képviselő Úr! A szocialistáknak savanyú a szőlő. (Derültség az MSZP padsoraiban.) Sajnos, én abban a szerencsés helyzetben vagyok önnel szemben, hogy végig hallottam, amint kommentálták az ön hozzászólását. Ők nem 50 millió forintot fizettek ki természetesen, hanem 5 forintot sem fizettek ki az előző időszakban. (Gőgös Zoltán: Ne mondjál ilyet!) Azt gondolom, hogy igazán Gőgös Zoltán képviselőtársamnak nem kéne ebben a témában megnyilvánulnia a parlamentben, mert sokat nem tett a magyar agráriumért. (Gőgös Zoltán közbeszól. - Zaj az MSZP padsoraiban.)
Tisztelt Képviselőtársam! Azt gondolom, hogy a Vidékfejlesztési Minisztérium és a kormány minden megtesz annak érdekében, hogy a gazdasági válság által leginkább sújtott állattenyésztés mind az európai uniós, mind pedig a nemzeti forrásból minél nagyobb részesedést kapjon. (Gőgös Zoltán: Semmi újat nem csináltatok! Semmit!)
Az állatjóléti támogatások valóban közvetlenül segítik a baromfi- és sertéságazatot, és ennek a jelentőségét az is mutatja, hogy az Európai Bizottság Magyarországnak 2013 végéig engedélyezte a meghosszabbítását ennek a jogcímnek. A 2012. évi támogatásokra a tárca 2013 áprilisáig 12 milliárd forintot fizetett ki. Jelentős mértékben kapott támogatást az állati hulla elszállítására és ártalmatlanítására vonatkozóan - erre 2,9 milliárd forintot biztosított a tárca -, az állatbetegségek megelőzésére pedig 2013-ban 7,8 millió forintot fogunk fordítani. A sertéságazat tekintetében a kormány elfogadta a sertésstratégiát. Erre az évre 2,6 milliárd forint áll rendelkezésre, továbbá az állattenyésztés tenyésztésszervezési feladatainak támogatására erre az évre 815 millió forintot biztosítunk a nemzeti költségvetésből.
És hogy ne csak az a nemzeti és az uniós forrásokat soroljuk: a kormány adminisztratív intézkedéseket is hozott az állattenyésztés megsegítésére. Az egyik ilyen nagyon lényeges az állami földhaszonbérletre vonatkozó pályázati rendszer, ahol az állattartók, illetve az állattartást vállalók részesülnek előnyben, illetőleg a Magyar Fejlesztési Bank agrárforgóeszköz-hitelprogramján keresztül is van lehetőség az állattenyésztés támogatására.
(15.10)
Tisztelt Képviselőtársam! Szeretném még önnek elmondani a kérdéséhez, hogy a szarvasmarha-ágazaton belül a hízottbika-, anyatehén- és tejtermelésre 2013-ban a top-up támogatás, átmeneti nemzeti támogatás néven, de rendelkezésre fog állni.
Külön szeretnék megemlíteni önnek egy új támogatási lehetőséget, amely a tejelő szarvasmarhák vonatkozásában állatjóléti feltételek tekintetében új jogcímet jelent, és ebben az évben 9 milliárd forint áll rendelkezésre. Szintén egy új lehetőség, Magyarország az Európai Unióban egyedülálló módon meghirdette a kérődző-szerkezetátalakítási támogatást, erre az évre 14 milliárd forint áll rendelkezésére; a tejtermelés versenyképességének a növelésére pedig az úgynevezett különleges tejtámogatás tekintetében 13 milliárdot fogunk odajuttatni a gazdáknak. Ezenkívül engedje meg, hogy megemlítsem a támogatások vonatkozásában a Kincsem nemzeti lovasprogramot, amely a hazai lóágazatnak nyújt megfelelő támogatást a kormány részéről.
Képviselő úr, azt gondolom, hogy a magyar kormány nemcsak szavakban, hanem tettekben is elkötelezett abban, hogy a magyar állattenyésztés, a magyar állattenyésztők a lehető legnagyobb mértékben részesüljenek mind az európai, mind pedig a nemzeti forrásból.
Köszönöm szépen. Kérem válaszom elfogadását. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem