DR. TARNAI RICHÁRD

Teljes szövegű keresés

DR. TARNAI RICHÁRD
DR. TARNAI RICHÁRD (KDNP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Abban, azt hiszem, mindannyian egyetértünk, hogy fontos, hogy csak és kizárólag egészséges élelmiszerek kerüljenek az asztalunkra. Ehhez pedig az élelmiszer-biztonság kiemelt terület. Ahhoz azonban, hogy ezt a területet jól tudjuk működtetni, az állattenyésztés is rendben kell hogy legyen, ezért különösen fontos, hogy milyen intézkedések történnek egy kormányzati időszakban az állattenyésztés tekintetében.
Azt látjuk, hogy 50 millió forintos támogatást nyújt a kormány a termeltetőknek a rendezett piaci kapcsolatok kialakítása érdekében. (Dr. Józsa István: Ez hatásvadász bejelentés, nem?) Ezzel a támogatással növekedhet a vidéki foglalkoztatottság és egyúttal az állatállomány is. A támogatási keret 2013. évi meghirdetése hozzájárul az állattenyésztés helyzetének javításához (Dr. Józsa István: Ez a szabad piac szerint nem elfogadott!), és akkor is, ha bekiabálások hangzanak el, a termeltetőnkénti maximum 50 millió forintos összeg, igenis azt gondolom, hogy nagy segítség az ott élő embereknek, az állattenyésztéssel foglalkozóknak.
Van egy 7,8 milliárd forintos tétel is az állatbetegségek megelőzésére, mert azt gondolom, hogy valóban csak így, a terhek részleges átvállalásával növelhető a gazdálkodók versenyképessége, és így teremthetők meg az egészséges élelmiszerek előállításához szükséges feltételek. Ezenkívül szükség van a helyi kistermelők megerősítésére, amely a kormány egy másik programjával, a menzakonyhák megreformálásával függ össze, és nagyon sokan üdvözlik a területről ezeket a lépéseket. A baromfiágazatra 2 milliárd forintot, a szarvasmarhára, sertésre, juhra pedig 5,8 milliárd forintot fordít a kormányzat. A folyamatos kifizetés garantált, és ez valóban fontos az ezzel foglalkozó embereknek.
A támogatás hozzájárul az állattenyésztés helyzetének javításához, valamint az ország állat-egészségügyi státusának megőrzéséhez. Az állattenyésztés segítése elsőbbséget élvez a nemzeti támogatási rendszerben, és ez szerintem rendben van. Fontos, hogy minden olyan lehetőséget megadjon a kormányzat, amelyet az Európai Unió közös agrárpolitikája lehetővé tesz.
Tisztelt Államtitkár Úr! Milyen feltételrendszer mellett támogatható nemzeti hatáskörben az állattenyésztés? Köszönöm. (Taps a KDNP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem