DR. BÁRÁNDY GERGELY

Teljes szövegű keresés

DR. BÁRÁNDY GERGELY
DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! A tartalmi vonatkozásokról képviselőtársaim fognak beszélni, én néhány közjogi vonatkozását villantanám fel ennek a benyújtott törvényjavaslatnak. Tudja, államtitkár úr, az Alkotmánybíróság többször kimondta azt, hogy közjogi érvénytelenséghez, azaz alkotmányellenességhez vezet az, ha a jogalkotási szabályokat súlyosan megsértik. Ebből az Alkotmánybíróság kiemeli kifejezetten a képviselő beszédjogának a korlátozását, aminek része az, amiről Nyikos képviselőtársam beszélt, nevezetesen, hogy kellő felkészülési időt kell biztosítani a képviselőknek arra, hogy megismerhessék és értékelhessék a javaslatot. Az, hogy önök még a napirendjén sem szerepeltették - a napirendi ajánlásán írásban az Országgyűlésnek a mai napon sem - ezt a törvényjavaslatot, és az, hogy ma este ezt tárgyaljuk, azt gondolom, ez önmagában ezt a megállapítást sérteni fogja.
Az, hogy egyébként a Költségvetési Tanács véleményének a becsatolása szintén kötelező lenne, hogy enélkül folytatjuk ezt a vitát, az is közjogi érvénytelenséghez vezethet. Ugyanis, tisztelt államtitkár úr, értem én, hogy mára összehívatták a Költségvetési Tanácsot, de attól még, hogy ma kialakítja a véleményét esetleg a tanács - jó esetben -, az nem jelenti azt, hogy a képviselők a parlamenti vitában a Költségvetési Tanács véleményének az ismerete alapján tudnák elmondani hozzászólásaikat, illetve esetlegesen megfogalmazni és benyújtani a módosító indítványaikat.
Azt is figyelmébe ajánlom államtitkár úrnak, hogy Áder János köztársasági elnök úr nem először küldött vissza törvényt az Országgyűléshez, éppen a közjogi érvénytelenség miatt, és az ombudsman sem először fordult az Alkotmánybírósághoz, éppen emiatt.
Éppen ezért, tisztelt államtitkár úr, javaslom mindennek a megfontolását, és annak, hogy ez az eljárási mód az Országgyűlés tekintélyét sérti súlyosan, úgyhogy azt gondolom, egy normális tárgyalási menetben kéne ennek a javaslatnak a vitáját lefolytatni, nem így, ahogy ezt most önök tervezik.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem