DR. BÁRÁNDY GERGELY

Teljes szövegű keresés

DR. BÁRÁNDY GERGELY
DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Nekem is megragadta a fantáziám, amikor azt mondta, hogy túl nagy feneket kerítünk ennek a javaslatnak. Államtitkár úr, először is azt gondolom, hogy önmagában az, hogy fél éven belül az ötödik módosítását tárgyaljuk a költségvetésnek, ez önmagában megalapozza azt, hogy nagy feneket kerítsünk ennek a javaslatnak.
Másrészt azt gondolom, a tartalmi vonatkozások sem jelentéktelenek. Harmadrészt, tisztelt államtitkár úr, amikor egyértelműen házszabálysértő módon tárgyalnak egy olyan jelentőségű törvényt, mint a költségvetési törvény, illetve annak a módosítása, akkor azt gondolom, hogy egyenesen nem lehet elég nagy feneket keríteni ennek a dolognak. Eddig is 3 évig és ezután is mindig szót fogok emelni azért, amikor az Országgyűlés - bár most már sajnos ezt tendenciának mondhatjuk az elmúlt 3 évben - Házszabályt sértő módon tárgyalja a törvényjavaslatokat.
Tisztelt Államtitkár Úr! Én nem vagyok közgazdász végzettségű képviselő, de nekem erről a javaslatról szavaznom kell. Ezért van jelentősége például annak, hogy ilyen esetekben megismerhessem a vitában a Költségvetési Tanács álláspontját. Ebben a vitában nekem erre lehetőségem nincsen.
Az, hogy az elnök úr rávilágított arra, hogy a levezető elnöknek nincs jogosultsága a vitát félbeszakítani vagy elnapolni, valószínűleg ebben az elnök úrnak igaza van, bár van, aki vitatja ezt az álláspontot, nevezetesen, hogy megvan a joga az elnöknek erre Házszabály szerint, de nem ezt kívánom kiemelni és vitatni.
Arra viszont feltétlenül meglenne a joga az előterjesztőnek, a kormány képviselőjének, hogy maga kérje azt, hogy ezt a napirendet most ne tárgyaljuk. Ugyanis ha a parlamenti vita arra mutatott most rá, hogy az egész tárgyalási metódus házszabályellenes, akkor ezt nyilván észlelheti a jelen lévő kormányképviselő, és tehet azért, hogy ezt a házszabálysértést kiküszöböljük. Úgyhogy azt kérem államtitkár úrtól, hogy a Házszabály rendelkezéseit felhasználva tegyen azért, hogy ez a vita a Házszabálynak megfelelő módon (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) folyjon le.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem