DR. GAUDI-NAGY TAMÁS

Teljes szövegű keresés

DR. GAUDI-NAGY TAMÁS
DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Határozottan fel kell sorakoznom mindazon érvek mellett, amelyek ezen törvényjavaslat benyújtásával kapcsolatos közjogi kifogások, közjogi érvénytelenségre utalnak, másrészt pedig a tartalmi problémára is, amelyet Z. Kárpát Dániel képviselőtársam fogalmazott meg nagyon határozottan, és immár sokadszor kell szembesítenünk az ország közvéleményét azzal, hogy Brüsszelből diktált feltételeknek próbál eleget tenni a kormány. Amikor meghirdetett szabadságharcról beszél - pláne most, a Rákóczi-szabadságharc évfordulóján -, akkor jó lenne végre szembesíteni magunkat és minden polgárt ebben az országban azzal, hogy az az európai uniós csatlakozás, amilyen feltételrendszerrel annak idején történt, egy olyan kényszerpályára helyezte az országot, amely ezeket, az ilyen és ehhez hasonló megszorításokat eredményezi, az ilyen és ehhez hasonló újabb és újabb terheket fogja eredményezni.
Ki ígérte azt, ki mondta azt annak idején, az uniós csatlakozási kampányban - egyedül azok beszéltek ellene, akik tudták, hogy ez lesz, és sajnos ők akkor kisebbségben maradtak, de egyáltalán nem beszéltek arról -, hogy itt többletterhek növekedésével kell még számolni tíz év múlva is? Arról beszélt mindenki, hogy tíz év múlva már Ausztria életszínvonalán lesz az ország, nyilván ehhez jelentős mértékben, döntő mértékben a 2002-10 közötti országpusztító kormányzási időszak hozzájárult a szocialista-liberális kormányzat idejéből, de azért azt ne felejtsük el, hogy olyan tételeket szeretnének most megszorítani, és én is kiemelnék egy értékes védendő tételt, amihez, kérem, semmilyen körülmények között ne nyúljanak most, például a bírósági rekonstrukciókhoz.
A Pest Megyei Bíróság, amely az egyik legleterheltebb bíróság Magyarországon, az igazságszolgáltatási rendszernek egy olyan pillére, amely gyakorlatilag a fizikai összeomlás szélén áll. Éppen ezért a már nagyon sokat kritizált magyar igazságszolgáltatási rendszer működőképességének a fenntartása közös kötelezettségünk, úgyhogy semmilyen körülmények között nem tudjuk támogatni, hogy ezt a tételt kiemeljék a beruházások köréből. (Taps a Jobbik soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem