DR. JÓZSA ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

DR. JÓZSA ISTVÁN
DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Én igazán nagyra értékelem államtitkár úrnak azt a szakmai elkötelezettségét, hogy ő többnyire őszinte, feltáró információkat mond itt a kétperces vagy soron kívüli hozzászólásaiban, és azt is érzékeltem, hogy rendkívül tapasztalt képviselőtársam, Érsek úr már ide is jött, és valamilyen taktikai tanácsot is megosztott vele erre vonatkozóan. (Derültség és moraj a kormánypártok soraiból.) Ékest mondtam, nem? Ékest akartam mondani. (Ékes József: Érsek az nálatok volt.) Na, ékesszólóan azt mondom, hogy Ékes József, bocsánatot kérek. Igen, igen, kicsit felértékeltem ékesszólás közben az érseki szintre… - nem archbishopra gondoltam, hanem az ékességre.
Na szóval, azt mondta az államtitkár úr, hogy szembesültünk azzal, hogy a bizonytalan előrejelzések következtében a költségvetési tartalék egy részét elfogyasztottuk, és korrekció kell. Ez egy nagyon korrekt mondás, az amerikai filmek jutnak eszembe, amikor közlik, hogy minden, amit mond, felhasználható ön ellen. Úgyhogy én most felteszem: mikor szembesültek ezzel, pénteken, szombaton vagy vasárnap, hogy hétfő reggel került ide ez az előterjesztés? És ön gyakorlatilag az utolsó utáni pillanatban kapta azt a feladatot, hogy a paraméterek utólagos igazítása elkerülhetetlen. Mert azért Vágó Gábor képviselőtársamnak mondom, nem volt itt az elején, itt azért összeszámolta a volt pénzügyminiszter úr, hogy ez egy 100 milliárdos csomag, ami itt van. Tehát 100 milliárd bevételnövelési csomagról van szó, ami nem megszorítás, mert azt nem ismerik. Szóval, államtitkár úr, mikor szembesültek ezzel, melyik nap?

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem