DR. NYIKOS LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

DR. NYIKOS LÁSZLÓ
DR. NYIKOS LÁSZLÓ (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Mindenekelőtt örülök, hogy az államtitkár úr megszólalt, és így face to face is tudunk polemizálni.
Azt kell mondanom, államtitkár úr, hogy nem egészen jól értelmezi ön a stabilizációs törvénynek azt a passzusát, amely szerint a Költségvetési Tanácsnak mi a szerepe. Megkerestem közben a jogszabályt. Azt mondja, hogy a kormány a központi költségvetésről szóló törvény tervezetét - most jön -, ideértve a központi költségvetés bevételi vagy kiadási főösszegét megváltoztató s a többi… Tehát általában véleményezi a tanács a központi költségvetés tervezetét, ideértve azt is, ha a bevételi-kiadási főösszegek is változnak. Ezek most nem változnak. Nem úgy szól a szabály tehát, ahogy tetszett interpretálni, hogy azért nem kell a vélemény, mert a főösszegek nem változtak. A vélemény kell, különös tekintettel arra, hogy a bevételi és a kiadási főösszegek is változnak.
Tehát itt az a probléma… - én tudom, mi a probléma, azt gondolom. Önök elküldhették a tanácsnak a tervezetet, csak a törvény szerint neki tíz napja van arra, hogy véleményezze. Ezt nem tudta megtenni. Ezért javasoltam az ülés elnapolását, mert itt egy fontos információ hiányzik. Tessék mondani, minek tartja a Magyar Országgyűlés a Költségvetési Tanácsot, benne három illusztris személyiséggel és egy apparátussal, minek tartja, ha a véleményét nem ismerheti meg egy törvényalkotás előtt?
Köszönöm, elnök úr. (Taps a Jobbik padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem