MANNINGER JENŐ

Teljes szövegű keresés

MANNINGER JENŐ
MANNINGER JENŐ, a gazdasági és informatikai bizottság előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A gazdasági és informatikai bizottság megtárgyalta a benyújtott törvénytervezetet, mint ismeretes, és itt elhangzott: a törvényjavaslat célja, hogy Magyarország tartósan tartani tudja a 3 százalék alatti költségvetési hiányt, és semmiképpen se kerüljünk vissza a túlzottdeficit-eljárásba. Ezzel végül is a szocialisták egy régi hibáját lehet felszámolni, hiszen 6 éven át volt az ország túlzottdeficit-eljárás alatt a szocialistáknak köszönhetően.
Sok olyan döntés van a törvényjavaslatban, amit nem szívesen támogatunk, de inkább ilyen döntéseket támogatunk, mint amit Brüsszel akar, vagy amit az előző szocialista kormányzat követett, hogy csökkentette a kormányuk a nyugdíjakat és a béreket.
Azt is meg kell említenem, hogy ezekben az intézkedésekben nincs újdonság, a túlzottdeficit-eljárás megszüntetése érdekében szükséges lépésekről már korábban is beszélt a kormányfő, amikor bejelentette, hogy zárolásokra lesz szükség, a beruházásokat egyszeri kiadásokból szükséges fedezni, illetve emelni szükséges a bankok és nagyvállalatok terheit. Ennek figyelembevételével a gazdasági és informatikai bizottság többsége a benyújtott javaslatot támogatta. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem