VÁGÓ GÁBOR

Teljes szövegű keresés

VÁGÓ GÁBOR
VÁGÓ GÁBOR, a számvevőszéki és költségvetési bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A bizottsági ülésen elsősorban eljárásrendi kritika hangzott el, hiszen az azért mégiscsak tarthatatlan, hogy egy nagy súlyú törvényjavaslat, mint ez az újabb megszorító csomag, ismét úgy kerül a tisztelt Ház elé, hogy a képviselők a bizottsági ülés előtt egy órával kapják meg az irományszöveget. Azáltal további eljárásrendi kritikák is megfogalmazódtak, hiszen semmilyen érdemleges számot nem tartalmaz ez a törvényjavaslat, hogy mégis mennyi az annyi. Mennyi az a plusz elvárt adóbevétel? Erre a bizottsági ülésen valamiféle választ adott az ott lévő helyettes államtitkár, de hát ez édeskevés.
Másrészről tartalmi szintű kritikák is hangzottak el. Jómagam például tettem fel írásbeli kérdést Varga Mihály miniszter úrnak, amikor már hónapokkal ezelőtt várható volt az, hogy mind az elektronikus pénztárgép bevezetése, mind az útdíj bevezetése csúszni fog, így hát az adóbevételek is csökkenni fognak. Várható volt az is, hogy az inflációs tervezés miatt a költségvetés szűken lesz, így megkérdeztem akkor a miniszter urat, hogy mégis milyen lépéseket tervez a kormányzat. Akkor a miniszter úr azt mondta, hogy semmit, minden rendben van. Ehhez képest eléggé váratlanul ért minket ez a bejelentéscsomag.
Másrészről a bizottsági ülésen elhangzottak érdemi, javító szándékú, tartalmi kritikák is, például részemről, például hogy a pénzügyi tranzakciós adó kapcsán nem a mértéket kellene emelni, hanem a plafont kellene emelni, vagy egyáltalán eltörölni a plafont. Hiszen azáltal, hogy marad a plafon, de a mérték nő, relatíve sokkal rosszabbul járnak azok a kis- és közepes vállalkozók, azok az egyszerű magánszemélyek, akik nem képesek arra, hogy többmilliós, akár 10 vagy 100 milliós utalásokat egyszerre tudjanak egy gyűjtőszámlán keresztül megejteni, hanem folyamatosan a mindennapos, minden hónapi csekkbefizetésekkel még nagyobb adóterhet kapnak a nyakukba.
És most átadnám itt a szót képviselő úrnak. Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem