DR. FÓNAGY JÁNOS

Teljes szövegű keresés

DR. FÓNAGY JÁNOS
DR. FÓNAGY JÁNOS nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Képviselő úr, engedje meg, hogy a rendelkezésemre álló drága időből néhány másodpercet arra szánjak, hogy elmondjam, hogy az ön által a kérdésben említett adatok jelentősen túlzóak, mind ennek költségnövelő hatását, mind az egyéb költségeit illetően.
A másik pedig, hogy nem akkor kell leülni, amikor már elestem. Tudom, hogy ez egy népi bölcsesség. Nem azért kötöm be magam a gépkocsiban a biztonsági övvel, mert előző nap karamboloztam. Nem tudok önnek ilyen eseteket elmondani, nem is ilyen példák vezettek minket erre az elhatározásra, hanem annak a célnak az elérése, és igen, jelentős eszközökkel vagy meggyőző eszközökkel való biztosítása, hogy a jövőben se kerülhessen sor ezzel kapcsolatos visszaélésekre. (Szórványos taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem