DR. LÁNG ZSOLT

Teljes szövegű keresés

DR. LÁNG ZSOLT
DR. LÁNG ZSOLT (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Ház! Több mint negyven éve, 1971-ben épült meg a Margit körúton az a nyolcemeletes, vasbeton szerkezetű irodaház, amely mára megoldatlan problémát jelent Budapest II. kerülete és lakói számára.
A szocializmus építészeti remekműve az idők folyamán korszerűtlenné vált, egyre kevésbé felel meg a mai kor igényeinek. A kerület évek óta küzdött azért, hogy a kívül-belül elhasználódott épület helyén a közösség számára hasznos, élhetőbb környezetet biztosító létesítmény jöjjön létre. Az épület elbontása a városképi szempontokon túlmenően környezetvédelmi és egészségügyi okokból is indokolt, ugyanis a Hűvösvölgyből érkező szél a minisztériumi épület hatalmas tömbje miatt nem jut el a Margit körútra, így a folyamatos közúti forgalom okozta károsanyag-kibocsátásnak nincs természetes mérséklője. Az épület rossz állapotának köszönhetően csak harmadrészben kihasznált, amely egy ilyen jelentős csomópontnál elhelyezkedő épület esetében közel sem nevezhető ideálisnak. Az is tény, hogy az ingatlanon álló két épület, az úgynevezett melegpörgető, valamint a Kis Rókus utcai irodaszárny műemléki védettség alatt áll, noha ennek okát máig nem sikerült megértenünk. Esztétikai szempontok biztosan nem tették ezt indokolttá.
A fentiek fényében nagy örömünkre szolgál, hogy a kormány március 19-én hozott egy határozatot, amely az épület lebontását és a területén közpark létrehozását rendeli el. A közpark jelentősen csökkentené a légszennyezettséget, különös tekintettel arra, hogy a budai szélcsatorna újra megnyílhatna, és északnyugatról hozhatna friss levegőt a Margit körútra. Amennyiben a felszín alatt tervezett mélygarázs építése is megvalósul, az átalakítás a tágabban értelmezett belváros számára is komoly előnyökkel járna.
Látható, hogy az épület lebontása és a terület funkcióváltása egy összetett problémakör megoldását jelentené, amelyet mind Bel-Buda lakói, mind pedig a Körutat nap mint nap használók régóta várnak. A fokozott környezeti terhelés csökkentése régóta elérni kívánt célunk, amely a márciusban elfogadott kormányhatározatnak köszönhetően a volt Gazdasági Minisztérium épületének lebontásával a közeljövőben megvalósulhat, és ezzel új szelek fújhatnak majd a Margit körúton.
Tisztelt Miniszter Úr! A fentiekre való tekintettel kérdezem öntől: milyen ütemben halad az épület kiürítése, illetve mikorra várható a volt Gazdasági Minisztérium épületének lebontása, a bontás megkezdése?
A válaszát előre is köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiban.)
(14.40)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem