DR. BUDAI GYULA

Teljes szövegű keresés

DR. BUDAI GYULA
DR. BUDAI GYULA vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Akkor engedjék meg, hogy néhány dologra emlékeztessem önöket, amit a jelenlegi kormány tett a magyar föld, a termőföld védelme érdekében.
Először is, a kormányváltást követően az állam elővásárlási jogát törvénybe iktattuk, ezáltal az összes olyan területet, amit korábban spekulánsok kívántak felvásárolni, a magyar állam elsőbbségi jogán fel tudta vásárolni.
Képviselő úr, hadat üzentünk a zsebszerződéseknek. Én itt nem akarom önt emlékeztetni, hogy ön egy ülésen vett részt, azóta egyetlen ülésén nem vett részt ennek a bizottságnak, és ez a tárcaközi bizottság 2012 áprilisa óta több olyan jogszabály tekintetében tett javaslatot, amely valóban a spekulánsok ellen szól, illetőleg a magyar termőföld érdekében szól. Csak szeretném emlékeztetni, hogy két hét múlva, július 1-jén hatályba lép az új büntető törvénykönyv, amelyre szintén a tárcaközi bizottság tett javaslatot.
A tisztelt Ház előtt van Nagy István képviselőtársam törvényjavaslata, amely az ügyészségnek és a hatóságoknak jóval nagyobb lehetőséget kíván adni, hogy a spekuláns földszerzések tekintetében föllépjen. Az új földforgalmi törvénnyel kapcsolatban, amelyre ön hivatkozik: képviselőtársam, két olyan nagyon fontos döntés is van, amelyet önök kritizáltak, mi ezt követően lehetőséget adtunk, hogy a helyi földbizottságnak vétójoga legyen, illetőleg a hatósági hozzájárulás intézménye rögzítve lett ebben a törvényben.
A kormány idén áprilisban több mint kétezer hektár állami földterület haszonbérletét hirdette meg, ezáltal egy olyan lehetőséget adunk a kis és közepes családi gazdaságoknak, hogy egy új agrárközéposztály jöjjön létre, és az a korábbi földbirtokszerkezet, amely fele-fele arányban volt a nagy gazdaságok és a közepes gazdaságok között, 80 százalékban a kis és közepes gazdaságok irányába tolódjon el, és a maradék 20 százalék legyen a nagy gazdaságok használatában és birtokában.
Képviselő úr, ez a kormány nem a nagybirtokosokat vagy az ön által hirdetett oligarchákat támogatja, hanem a kis és közepes gazdaságokat.
Köszönöm szépen. Kérem a válaszom elfogadását. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem