MAGYAR ZOLTÁN

Teljes szövegű keresés

MAGYAR ZOLTÁN
MAGYAR ZOLTÁN (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. A válasznak nevezett beszédet természetesen nem tudom elfogadni, a tíz kérdésből egyetlenegyre sem kaptam választ; ami nagyobb baj, az az, hogy az érintettek és a magyar emberek sem kaptak ezekre választ.
Államtitkár úr, ön megint kis és közepes gazdaságokról beszél, amiket 1870 hektárban minősítenek, és annyiban próbálnak meg korlátozni. Ezek nem kis és közepes gazdaságok, ezek óriási gazdaságok, ilyen értelemben természetesen igaz, amit elmondott, hogy az arányokat eltolják az ő oldalukra, természetesen, ha az 1800 hektárt annak vesszük.
A tárcaközi bizottságra visszatérve pedig, államtitkár úr, ön is nagyon jól tudja, hogy ott voltam a tárcaközi bizottság ülésén, amikor meghívott, a többi bizottsági ülésre a személyes érdeklődésemre azt a választ kaptam az ön titkárától, hogy nem vagyok meghívott. Úgyhogy röviden ezt le is zárhatjuk ennyivel.
Természetesen, ahogyan mondtam, a válaszát nem tudom elfogadni, államtitkár úr.
Annyit megérdemeltek volna a magyar emberek, hogy erre a tíz egyszerű kérdésre érdemi választ kaphattak volna végre. (Taps a Jobbik soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem