MAGYAR ZOLTÁN

Teljes szövegű keresés

MAGYAR ZOLTÁN
MAGYAR ZOLTÁN (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Államtitkár Úr! Egyes szakértői becslések szerint még soha nem volt annyi vad Magyarországon, mint jelenleg. Ez egy szép idilli képet is festhetne hazánkról, ha nem tudnánk, hogy ez mennyi emberi életbe és mekkora iszonyatos anyagi károkba kerül a társadalomnak. Jó néhány útszakaszon az év egyes időszakaiban - még a KRESZ szabályait betartva is - orosz rulettel felérő kockázat autóba ülni. A kormány felelőssége megkérdőjelezhetetlen ebben a kérdésben, főleg annak tükrében, hogy a vadállomány szabályozásának elősegítését ígérték, és ezt semmilyen módon nem lépték meg az elmúlt három évben.
A témába vágó, miniszter úrhoz intézett “Az ígéretek ellenére miért nem került az Országgyűlés elé az új vadászati törvény?” című írásbeli kérdésemre sem kaptam megnyugtató választ. Amíg önök húzzák az időt, a napraforgót dézsmálják a szarvasok, és hiába a rengeteg erőfeszítés, napról napra milliós károkat okoznak a vadak a gazdáknak. Országosan évi több milliárd forint a vadkár. Szükséges lenne a jelenleginél egy jóval összetettebb program erre, illetve a kilövési engedélyek számát is felül kellene vizsgálni. Vannak egész térségek, ahol a gazdálkodó családok egy része már nem is termel, hiszen nincs értelme a vesződségnek, az állatok úgyis elpusztítják a termést. De a nagyobb termelőszövetkezetek sincsenek biztonságban. A napraforgótáblákban feltűnnek a szarvasok, a tenyészcsúcs lerágásával tönkreteszik a termést. A számítások szerint négyszázezer forint hektáronként a bevételkiesés ezekben a gazdaságokban, és még csak június közepét írjuk. De a szarvas mellett említhetném a vaddisznót, és őzből is jóval több van, mint korábban. A szántóföldi növénytermesztés mellett elmondhatnám a gyümölcsösök, a szőlősök problémáját, hiszen ugyanezekkel a gondokkal küzdenek. Próbálkoznak különböző praktikákkal távol tartani a vadat, de kevés sikerrel. Kérdezem a tisztelt miniszter urat, hogy az elhangzottak tükrében mikor és milyen határidővel kívánnak lépni, mikor kerül a Ház elé az új vadászati törvény, és milyen módon kívánják a vadkárrendezés körülményeit is rendezni, mert őskáosz, ami jelenleg zajlik.
Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps a Jobbik padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem