DR. LENHARDT BALÁZS

Teljes szövegű keresés

DR. LENHARDT BALÁZS
DR. LENHARDT BALÁZS (független): Köszönöm. Tehát nagyon fontos elmondani, hogy itt ennek a rendezvénynek a célja és a meghirdetett kerete nem zsidóellenes, hanem kifejezetten egy cionistaellenes tüntetés keretei között zajlott le. Egy zászló elégetése önmagában az egész világon bevett szokása a politikai tiltakozásnak, és tegyük hozzá, hogy Izraelben is, ahol akár ultraortodox rabbik is elégetik az izraeli állam lobogóját, tiltakozásul az ellen a terrorista politika ellen, amit a jelenlegi izraeli állam folytat.
Visszamehetünk a múltba. Ez a jelenlegi Izrael vérben és terrorban fogant. Az Irgun és a Haganah nevű terrorszervezetek a brit mandátum idején hajtották végre azokat az akciókat, amiknek a betetőzéseként 1946-ban a Dávid király szállodában robbantottak 91 ember halálát okozva, és utána ez vezetett ahhoz a palesztin tervhez, ami az ENSZ asztalára került, és ami azt tartalmazta, hogy akkor az akkori Palesztinát két részre kell felosztani, egy Izrael államot és egy Palesztina államot kell létrehozni.
Izrael megszületett ’47-ben, de független és szabad Palesztina azóta sincs, hanem egyre inkább szorulnak vissza és űzik el őket a saját szülőföldjükről.
(18.20)
Miközben Izraelről szokás a Közel-Kelet egyetlen demokráciájaként beszélni, aközben el kell mondani, hogy 138 ENSZ-határozatot nem tartott be ez az állam, illetve sértett meg. A személyi igazolványban, amit Izrael állam kibocsát, az egész világon gyakorlatilag példátlan módon két kategóriát különböztetnek meg: zsidó vagy nem zsidó állampolgár. Micsoda rasszizmus lenne, ha bármelyik más állam ilyen megoldással próbálkozna a saját állampolgárai megkülönböztetésére! Az emberi jogokat gyalázatos módon napi szinten sértik meg. A saját földjükről elűzött szerencsétlen palesztinokat óriási falak és szögesdrótok mögé kényszerítik, és blokáddal veszik körbe, hogy az élelmiszer, a szükséges gyógyszer és a legalapvetőbb ellátás se jusson el hozzájuk. Így is bármikor telepesek ronthatnak be a még mindig palesztin kézben lévő falvakba. Illegálisan foglalták el a házaikat, és pusztították ki azokat az olajfákat, amelyekből évszázadok óta élnek az ott földműveléssel foglalkozó családok. 1994-ben Hebronban egy ilyen telepes, Baruch Goldstein az imádkozó muszlimok közül 29-et géppuskával lelőtt és 125 sebesültet hagyott hátra, és ez a Baruch Goldstein Izrael államban a mai napig sokak szemében egy hős. Én ilyen adatokat tudok elmondani önöknek.
Azt gondolom, hogy nem csupán a keresztény embereknek, hanem - a humanitárius szempontot figyelembe véve, ha erkölcsről és morálról akarunk beszélni - minden embernek, keresztényeknek, zsidóknak és mindenkinek kötelessége lenne tiltakozni az ellen, ami Izraelben megtörténhet.
Én ezen a tüntetésen mindenkit felszólítottam arra, hogy szabad akaratuk van az embereknek, szabadon választhatnak jó és rossz, igazság és hazugság között, és csatlakozzanak zsidó honfitársaink is, többek között Steiner Pál is…

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem