DR. VARGA ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

DR. VARGA ISTVÁN
DR. VARGA ISTVÁN, a mentelmi, összeférhetetlenségi, fegyelmi és mandátumvizsgáló bizottság előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! A Pécsi Járásbíróság átiratában indítványozta Szekó József képviselő mentelmi jogának felfüggesztését becsületsértés vétsége miatt.
A feljelentő előadása szerint a feljelentett Mohács város polgármestereként eljárva a képviselő-testület 2012. november 30-ai ülésén a feljelentővel szemben becsületsértő kijelentést tett.
A mentelmi bizottság június 11-ei ülésén az ügyet megtárgyalta, hatáskör hiányában nem foglalkozott a cselekmény büntetőjogi értékelésével. A magánvádas ügyekben elkövetett mentelmi jogot töretlenül fenntartó gyakorlatra hivatkozással és a képviselők zavartalan munkavégzésének biztosítása érdekében a zaklató jellegű feljelentésekkel kapcsolatosan 5 igen szavazattal azt javasolja az Országgyűlésnek, hogy Szekó József országgyűlési képviselő mentelmi jogát az adott ügyben ne függessze fel, különös tekintettel arra, hogy ez már az ügynek a reneszánsza a bizottságban. Ez a töméntelen feljelentés már körülbelül harminc vagy negyven alkalommal fordult elő, egy tőről fakad, de nevet nem fogok mondani.
Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem