DR. RÉTVÁRI BENCE
DR. RÉTVÁRI BENCE
DR. RÉTVÁRI BENCE közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Ahogy visszaemlékezett az évfordulókra képviselő úr, valóban, az utolsó szovjet katona távozásával Magyarország végérvényesen az euroatlanti család tagja lett ismételten; tagjai lettünk hamarosan a NATO-nak, majd pedig az Európai Uniónak is, elfoglaltuk azt a helyünket, amelyet Magyarország ezeregyszáz éves történelme itt, Közép-Európában egyértelművé tesz; elfoglaltuk a helyünket azok között az államok között, amelyektől nemcsak sok mindent kaptunk, de sokat adtunk is nekik, védtük őket kelet felől, és az európai kultúrát gazdagítottuk minden évszázadban.
Ugyanakkor el kell mondjuk, hogy az a fajta térdre kényszerülése az akkori szovjet rendszernek nem egyfajta belátása volt annak, hogy elnyomásra, diktatúrára és önkényre nem lehet rendszert építeni, hanem térdre kényszerítették az akkori Szovjetuniót. Része volt ebben Ronald Reagan politikájának amerikai elnökként, része volt II. János Pálnak mint közép-európai, lengyel pápának, és része volt Margaret Thatchernek is, aki az amerikaiak szövetségeseként nem kötött kompromisszumot az akkori szovjet kommunista rezsimmel. Az ő hármójuk összefogása nélkül talán nem vagy csak jóval később valósulhatott volna meg a rendszerváltás, talán csak jóval később vonultak volna ki Magyarországról is a szovjet csapatok.
Ugyanakkor azt sokan nem sejtették még, pláne az első kormányból, hogy azért erre azok az elvtársak, akik akkor láthatólag visszavonulót fújtak, már évekkel korábban készültek. Ha visszaolvassuk az MSZMP-KB jegyzőkönyveit, jól láthatjuk, hogy Horn Gyula és társai már réges-régen tudták, hogy mi következik itt Magyarországon az úgynevezett rendszerváltás során, és készültek arra, hogy miként kell majd többpárti körülmények között is a hatalmat fenntartani.
Félresiklott valamelyest tehát a rendszerváltás olyan szempontból, hogy az egykori hatalom túlélői azután, miután ’94-ben a magyar választók csalódottak voltak a jogállamiságban, hiszen nem hozta meg azt a jólétet, amit az európaiság, az Európai Unió számukra jelentett, visszahívták a hatalomba azokat, akik az elnyomó párt utódpártjaként kerültek be a magyar parlamentbe.
Ugyanakkor, bár békés volt a rendszerváltás, de ez nem jelenti azt, hogy bármiféle rémtettet, amelyet a szovjet csapatok vagy a szovjet csapatok szuronyain hatalomra emelkedett Rákosi- és Kádár-rendszernek az emberei itt végrehajtottak, azokat valaha is elfelejthetnénk. Ugyanakkor húsz év kellett a rendszerváltás ideje után ahhoz, hogy ki-ki ráébredjen itt Magyarországon is, hogy Magyarország érdekeiért, az erős Magyarországért csak egy magyar kormány képes kiállni. Nincs más az Európai Unión belül sem, aki a magyarok érdekéért kiállna, csak mi magunk. Éppen ezért fontos az erős Magyarország építése, ahogy ön is fogalmazott, egy szuverén Magyarország, önálló, önrendelkezési joggal rendelkező kormányával.
Sokszor tapasztaljuk az Európai Unió részéről, hogy mintha a nemzetállamok ellen politizálna, miközben saját elvévé emelte a szubszidiaritást, azt az elvet, miszerint a döntéseket a lehető legközelebb kell meghozni az emberekhez, a lehető legalacsonyabb szinten, ahol ez megoldható, és csak kisegítő jelleggel, legyenek bármiféle központosított brüsszeli, az európai bürokráciából érkező döntéshozatali mechanizmusok.
Azt is láthatjuk, hogy teljesen félresiklik bizonyos európai politikusok gondolkodásában az európaiság eszméje, hiszen most, egy évvel az európai uniós választások előtt, amikor már elkezdték kampányukat, akár bizottsági tagok is, akik az újraválasztásukért küzdenek, azt híresztelik, hogy ők erős emberek, pitbullok az Európai Unióban, hiszen a nemzetállamok hatásköreit, a nemzetállamok kezdeményezéseit le tudják tolni, és ahelyett erőből brüsszeli központi politikát tudnak megvalósítani.
Teljes mértékben félreértelmezi szerintem az a politikus, aki így fogalmaz, hogy Brüsszelből az egyes államok fővárosai ellen kell hogy küzdjenek, hiszen közösen egy népképviseleti szervnek a különböző legitimációval rendelkező tagjai. A nemzetállamok nagyobb legitimációval rendelkező kormányokkal bírnak, hiszen ha megnézzük, hogy a választásokon hol nagyobb a részvétel, egyértelmű, hogy a nemzeti parlamenteknél nagyobb a részvétel, tehát erősebb a legitimációja a nemzetállamoknak, ugyanakkor Brüsszelben sokan úgy gondolják, hogy nem az Európai Unió méretén túlnőtt multinacionális cégek, gazdasági csoportok, tőkebefektető társaságok közjót lenyomó politikája ellen kellene hogy küzdjenek, hanem ők inkább a tagállamokat akarják meggyengíteni.
Az Európai Unió értelme pont az lenne, hogy azok ellen az erők ellen, amelyek a közjót veszélyeztetik, de a nemzetállamok már nem tudnak fellépni, hiszen túl kevesek, egy-egy cégnek nagyobb a gazdasági ereje most, mint sok európai uniós államnak, ekkor közösen szövetkezve lépjenek fel. Azt is láthatjuk, hogy olyan értékek ellen foglal állást sokszor az Európai Unió egy-egy szerve, mint például a család, amely nem is a kereszténységgel egyidős, hanem a kereszténység előtt is már rég itt volt az európai kultúrában, és minden más országban is, a természetes ész és a természetes logika ellen.
(14.10)
Húsz évvel ezelőtt tehát, képviselő úr, elég volt egy tábornok integetése, hogy Magyarország valamitől megszabaduljon, valami ellen való szabadságát kivívta, de hogy valamiért, a közjó cselekedetéért és a szuverenitásért még sokat-sokat kell élnünk ezzel a szabadsággal. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiból.)
