MIRKÓCZKI ÁDÁM

Teljes szövegű keresés

MIRKÓCZKI ÁDÁM
MIRKÓCZKI ÁDÁM (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Szinte nem telik el nap vagy hét, hogy ne történjen és ne borzolja a társadalom kedélyét egy-egy brutális bűncselekmény. Most azonban nem egy konkrétumról, hanem sokkal inkább egy idestova három éve vagy még régebb óta tartó jelenségről, egyfajta rendvédelmi anomáliáról szeretnék beszélni. Előrebocsátom, államtitkár úr is nyilván föl fogja hozni, a Jobbik üdvözli a Btk. és a szabálysértési törvény részben nyomásunkra, részben együttműködésünkkel történő szigorítását, azonban még most sem tartjuk elégségesnek.
(13.50)
Miközben önök folyamatosan azt hangoztatják, hogy ennyi és ennyi ezer rendőrt avattak, itt és itt szigorítottak a törvényeken, a mindennapi átlagéletet élő állampolgárok számára azonban a szubjektív biztonságérzet nemhogy nem javult, sokkal inkább romlott, és azt gondoljuk, hogy ez az igazán mérvadó ebben a kérdésben.
Miközben erős államról és szigorú büntetésekről beszélnek, elhallgatják az igazságszolgáltatás lassan már totális csődjét. Gondoljunk csak a néhány héttel ezelőtti ároktői gyilkosok ítélet nélküli szabadlábra helyezésére, gondoljunk csak az egerszalóki gyilkos múlt heti házi őrizetbe helyezésére! Szóval, azt gondolom, épeszű ember ezeket felfoghatatlan tartja. Teljesen nyilvánvaló, hogy nem a kormány ítélkezik, ezzel tisztában vagyunk, a kormány azonban megteheti azoknak a törvényi feltételeknek a változtatását, amelyek kizárják a jövőben ezeket az eseteket.
Miközben a közrend, közbiztonság területén is egyfajta együttműködést, a nemzeti együttműködés rendszerét hirdették, továbbra sem képesek érdemben együttműködni a tenni akaró emberekkel, a tenni akaró civil egyesületekkel, akik - teszem hozzá - büntetlen előéletűek; gondolok itt a gárdistákra és a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesületre is akár.
Gyakran kritizáljuk a Belügyminisztériumot, de nem ok nélkül, miszerint a bírságolás helyett sokkal inkább a bűnüldözésre vagy a bűnmegelőzésre kellene fordítani a hangsúlyt. Jogosnak és szükségesnek tartjuk azokat az eseteket természetesen, ha egy-egy elkövetőt megbírságolnak, a számok azonban jogosan támasztják alá azt a fajta kritikánkat, hogy a súlyponteltolódásokkal probléma van. Elég, ha csak a helyszíni bírságok adatait vesszük: 2013 január-áprilisában 101 százalékkal növekedett a helyszíni bírságokból beszedett összeg 2012 január-áprilisához képest. Azt gondolom, ez nem magyarázható az inflációval, sokkal inkább tudatos pénzbehajtásról beszélhetünk.
Mivel az elfogott bűnözőket sújtó ítéleteknek - már ha egyáltalán születnek ilyenek -, úgy tűnik, nincs kellő elrettentő hatása, a Jobbik számtalan esetben számtalan javaslatot tett önök elé, amelyeket sajnálatos módon a legtöbb esetben úgy söpörtek le, hogy még beszélni sem lehetett róla.
Nem kell nagyon meglepetésként tálalnom, hogy hogyan és milyen mértékben szaporodtak el a gyermekkorúak, az idősek, a nők sérelmére elkövetett, elsősorban erőszakos bűncselekmények vagy éppen a nemi erőszakok. Mi azt javasoltuk, hogy számos európai uniós tagállamhoz hasonlóan legyen lehetőség, vagy egyáltalán vitassuk meg, beszéljünk a visszaesők kémiai kasztrálásának lehetőségéről. Nem ördögtől való, rengeteg országban működik - önök beszélni sem hajlandók erről.
Előfordult a tavalyi évben egy olyan gyilkosság, amikor miután a gyilkos feladta magát, bement a rendőrségre, és amikor megkérdezték, hogy miért tette, azt válaszolta, hogy azért, mert bent könnyebb az élete, mint kint. Ez jól mutatja a büntetés-végrehajtás nem megfelelő szintjét, ezért a Jobbik azt mondta, hogy hozzunk létre vagy törekedjünk önfenntartó börtönökre. Az államtitkár úr szerint ez nem megvalósítható, a miniszter úr azonban - korábban egy bizottsági ülésen fogalmazott így - azt mondta, hogy ez üdvözlendő cél, de jelenleg nem lehetséges. Mi azt mondjuk, hogy tegyünk meg mindent, ami lehetséges, ezen a szinten is.
A vidéki kistérségek számos-számos kistelepülése továbbra is küzd azzal, hogy nincs rendőrs. Nemhogy a Jobbik által javasolt csendőrség nem jött létre, de sajnos még azok a rendőrök sincsenek jelen, akiket a kormány úgymond garantált. Ellenben én azt mondom, hogy a pénz vagy a pénz hiánya nem lehet indok; elég, ha azt vesszük, hogy a Magyarországon nem működő vagy nem létező terrorizmus elleni harcra a TEK esetében évi 13 milliárd forintot költünk az adófizetők pénzéből. Szóval, azt gondolom, forrás van, és azt látjuk, hogy amire van politikai szándék, az igenis megoldható.
Államtitkár úr, arra kérem önt is és kormányát is, hogy amennyiben valóban komolyan gondolják a két hét alatt való rendrakás lehetőségét (Az elnök csengetéssel jelzi az időkeret leteltét.), akkor ideje radikális lépéseket tenni.
Köszönöm a figyelmet. (Taps a Jobbik soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem