CSÓTI GYÖRGY

Teljes szövegű keresés

CSÓTI GYÖRGY
CSÓTI GYÖRGY (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr, és a felvezetést is.
Tisztelt Képviselőtársaim! A trianoni békediktátum legszégyenteljesebb fejezete a nyugati magyar vármegyék megcsonkítása. Ugyanis csak itt vették figyelembe az etnikai viszonyokat, a leszakított részek lakossága túlnyomórészt német ajkú volt. Az összes többi új határ mentén másfél millió magyar került idegen fennhatóság alá, ott nem törődtek az etnikai viszonyokkal, a kisantant féktelen mohóságának engedtek válogatás nélkül. A vesztes Osztrák-Magyar Monarchia két uralkodó nemzete közül azt sújtották jobban, amelyik eredetileg nem is akarta a háborút, abba tulajdonképpen belekényszerült. Magyarországot nemcsak megcsonkították, hanem a magyar nemzetet ezzel külön megalázták.
A nyugati magyar vármegyékből lehasított területeket az osztrákok Burgenland néven egyesítették. Ezen a területen az 1910-es népszámlálás szerint 26 500 magyar élt, az összlakosság 9 százaléka. Számuk 1981-re 4200 főre csökkent.
A magyarországi rendszerváltozás, Magyarország úttörő szerepe a térségben meglepő fordulatot hozott: a burgenlandi magyarok száma 6800-ra emelkedett 1991-ben.
Az ausztriai magyarok másik csoportja az óhazából kivándoroltakból áll, jelentős részük 1956-os menekült. Nagyrészt a fővárosban, Bécsben élnek, összlétszámuk 19 ezer fő.
Az Európai Unióba belépésünk óta jelentősen megnőtt az Ausztriában dolgozó vagy más okból ott tartózkodó magyar állampolgárok száma, 2012 elején 45 500-an voltak. Helyzetük azonban nem képezi a jelen felszólalás tárgyát.
Az 1955-ös osztrák államszerződés a burgenlandi kisebbségek jogairól nem rendelkezett, a magyarokat meg sem említették. Az 1960-as években kiéleződő dél-tiroli kérdés azonban megváltoztatta az osztrák kisebbségpolitikát. Az 1976-ban elfogadott népcsoporttörvény szabályozta először a kisebbségek helyzetét, a konkrét részletek kidolgozását azonban a központi és a tartományi kormányra ruházták. 1979-ben jött létre a Magyar Népcsoporttanács, amelynek azonban csak tanácsadói joga van, a magyarokat érintő döntéseket nem hozhat. Ausztriában jelenleg égetően fontos kérdésnek tartják a népcsoportok jogainak megreformálását, kiterjesztését.
A kormány 2009-ben bejelentette az 1976. évi népcsoporttörvény módosításának szándékát, sőt kilátásba helyezte az autonómia kereteinek megteremtését is. Felkérték a népcsoportok tanácsait közreműködésre. A Magyar Népcsoporttanács az egyesületi önállóságra helyezi a fő súlyt. Belső önrendelkezési jogot kérnek kulturális és anyagi téren, elvárják, hogy az állami támogatást szabadon használhassák fel. Fontosnak tartják az anyanyelv használatának kiterjesztését a hivatalos ügyintézések során és a nyilvános feliratok területén. A kormány nemhogy autonómiát, de a népcsoportok alapvető követeléseit sem építette be a törvénytervezetbe. A népcsoporttanácsok tiltakoznak, a helyzet pillanatnyilag teljesen nyitott. A magyarok érdekérvényesítési lehetőségeit belső megosztottság, rivalizálás nehezíti.
Miért ellentmondásos az ausztriai magyarok helyzete a többi hat utódállamban élő magyar nemzeti közösséghez képest? Ennek oka, hogy egyedül nyugati szomszédunknál nem volt kommunista diktatúra, náluk minden állampolgár szabad életet és jólétet élvezett az elmúlt évtizedekben. Nem üldözték a nemzeti kisebbségeket, közvetlen asszimilációs nyomás sem volt. Ugyanakkor nem adták meg a kulturális autonómiát sem a kisebbségeknek, így Dél-Tirol fényében kettős mércét alkalmaznak.
Tisztelt Képviselőtársaim! A magyar külpolitika feladata felhívni a figyelmet erre az ellentmondásra. Az Ausztriával ápolt kiváló kapcsolatok ehhez jó alapot nyújtanak. Fontos körülmény, hogy semmiféle diszkrimináció nincs a magyarokkal szemben, minden népcsoport hasonló helyzetben van. Így ez a kérdés adott esetben kivihető a közép-európai térbe is.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem