PÁL BÉLA

Teljes szövegű keresés

PÁL BÉLA
PÁL BÉLA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Önök egy rendeletmódosítással asztmás és más, tartósan beteg gyermekektől vették el korábban járó támogatásaikat. Többször kérdeztem már ebben az ügyben, de mindig kitérő válaszokat kaptam. Pedig nem ok nélküli a szülők felháborodása és az a tény, hogy több helyen is tiltakoznak az érintett családok. Hiszen egy április 1-jei rendeletmódosítással kezdődött az egész, amikor megváltoztatták az emelt összegű családi pótlékra jogosító betegségek és fogyatékosságok listáját. Így április 1-je után például az asztmás gyermekeknek csak egy része juthat hozzá az ellátáshoz. Eszerint nem számít elég betegnek egy asztmás gyerek akkor sem, ha folyamatosan szednie kell a gyulladáscsökkentőket, vagy ha a szülőnek rendszeresen hordania kell szakgondozásra.
Korábbi kérdésemre azt a választ adták, hogy kidolgozzák a gyermekkori asztma irányelveit, és az majd megtalálható lesz a GYEMSZI honlapján. A gyermekkori asztma irányelveinek kidolgozása még várat magára, gyakran az orvosok sem tudják, hogy milyen paraméterek alapján döntsenek, és bár sok tekintetben megegyezik a gyermekkori asztma a felnőttkori asztmával, vannak speciális problémái is, ami inkább a gyermekgyógyászat hatáskörébe tartozik, nem beszélve arról, hogy gyakran a szülők munkából való kiesése is gondot okoz, amikor a gyermeket orvoshoz kell vinniük. Nincs tehát konkrét szabályozás arra vonatkozóan, hogy melyik gyerek jogosult emelt összegű családi pótlékra és melyik nem, a tartósan beteg gyermekek közül az imént említett rendelet szerint.
Hogyan lehetséges, hogy akkor mégis bevezettek egy ilyen szigorítást? De nem csak az asztmás gyermekeket érinti a változás, mivel az emelt családi pótlék feltételei több betegségkategóriában is szigorodtak, idetartozik például a mozgáskorlátozott gyermeket nevelők egy része vagy az epilepsziások, de az autisták is. Ezeknek a családoknak több tízezer forinttal csökkent a gyermekek után járó támogatás összege, hiszen sokuktól elvették a 10 éves korig járó gyest, ez is jelentős kiesést okoz, és elvettek a jogosultsághoz kapcsolódó egyéb kedvezményeket is, például a kedvezményes vagy ingyenes étkezést, az ingyenes tankönyvet, a közgyógyellátást és a 90 százalékos utazási kedvezményt is.
Kérdezem tehát államtitkár urat arról, hogy mikor vonja vissza a kormány ezt a gyalázatos rendeletet, és mit tesznek majd annak érdekében, hogy a tartósan beteg gyermekek, illetve az őket nevelő szülők újra hozzájussanak az őket megillető támogatásokhoz, ellátásokhoz.
Várom válaszát. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem