SZEKÓ JÓZSEF
SZEKÓ JÓZSEF
SZEKÓ JÓZSEF (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Most vasárnap lesz 63 éve, hogy 1950. június 23-án éjjel sok száz családnak kellett pakolni államvédelmi és rendőri felügyelet mellett a déli és a nyugati határsáv településein. A kitelepítetteknek alig egy órájuk volt dolgaik összeszedéséhez, az irataikat elkobozták, személyes szabadságuktól megfosztották őket. Ezzel nem ért véget az akció; Miskolcról, Szegedről és több más településről további áldozatokat szedtek.
1950 és 1953 között mintegy 10 ezer ártatlan embert családostul hurcoltak a Hortobágyon, a Nagykunságon és a Hajdúságban létesített, szigorú rendőri őrizet alatt tartott 12 alföldi kényszermunkatáborba. Ez a tragédia több ezer családot érintett. A legnagyobb traumát az okozta, hogy ez a borzalom végérvényesnek tűnt, mert a rabtartók ezt így láttatták. Mindjárt az első napon elégették az összegyűjtött személyi papírokat, ezzel éreztetve, hogy innen nincs tovább. Az elhíresült mondás: “magukkal fogjuk a földet megzsírozni”, mélyen ült a halálra rémített emberekben. Az elhurcoltakat önkényesen válogatták ki a településeken csecsemőtől az aggastyánig. Kényszermunkájukat fegyveres őrizet mellett, embertelen körülmények között végezték, lakhelyükön csak mintegy fél méter széles ágyon kaptak helyet. Történt ez békeidőben, minden bírói ítélet nélkül.
Az elhurcolás 1950 és ’53 között több lépcsőben valósult meg. 1953 júniusában a Nagy Imre-kormány amnesztiát hirdetett, és kicsit vontatottan, késő őszre feloszlatták a táborokat. Mellékesen szólva furcsa közkegyelem az, amit a bírói ítélet nélkül senyvedők kaptak. Mintegy 300 ember ezt már nem érhette meg, mert a szabadulás előtt belehalt a megpróbáltatásokba. A felszabaduló táborlakók eredeti lakhelyükre nem mehettek vissza, semmit nem követelhettek vissza, és csak segédmunkára vették fel őket, gyermekeik pedig nem tanulhattak tovább. A rendszerellenesnek nyilvánított elhurcoltak házát, vagyonát végleg elkobozták, amivel a lakosságot akarta a hatalom megfélemlíteni, hogy féljenek, ne legyen önálló akaratuk, véleményük, húzzák meg magukat, és legyenek a hatalom alázatos kiszolgálói. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.)
A túlélők egy életre jelzett emberek maradtak külsőleg, mert a kommunista társadalom őket másodrendű állampolgárként kezelte (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.); belsőleg, mert az átélt embertelen élmények hatása soha nem múló lelki sebeket ejtett.
Kérdezem államtitkár urat, miként kívánja…
