SZILÁGYI GYÖRGY

Teljes szövegű keresés

SZILÁGYI GYÖRGY
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen. Értem, államtitkár úr, akkor ők tehát valóban az egészségvédelem érdekében osztották szét a fideszes haverok között a trafik- és fagyiboltokat, és ennek az egészségvédelemnek a szemlélete alapján adják oda Lázár János barátjának azt a 400 millió forintos vissza nem térítendő támogatást, amit dohánygyárának a fejlesztésére fordíthat; ezt is az egészségvédelem szempontjából, természetesen a magyar adófizetők pénzén.
Önök továbbra is azt gondolják, hogy a kétharmados választói felhatalmazásukat ezekre a visszaélésekre kapták? Azt gondolják, ha a saját szavazóikat megkérdeznék, akkor ők helyeselnék ezeket a döntéseket? Helyeselnék azt, hogy egy 500 milliárdos piacot odaadtak a barátaiknak, majd utána közpénzből segítenek ezeknek a haveroknak, hogy megnyissák a dohányboltokat, sőt közpénzből még azt a segítséget is nyújtják a barátoknak, hogy dohánytermékeket gyártsanak?
Államtitkár úr, az erkölcsi kérdés, amiről most beszélünk. Egy 500 milliárdos piacnál egészségvédelemre hivatkozva abszolút nonszensz az, amit önök csinálnak, és szembeköpik a saját választóikat is! (Taps a Jobbik soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem