Z. KÁRPÁT DÁNIEL

Teljes szövegű keresés

Z. KÁRPÁT DÁNIEL
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A Jobbik korábban is elmondta, hogy üdvözli a kormányzat minden olyan kezdeményezését, intézkedését, amely akár csak három-négy devizahitel-károsult családon segít.
Az azonban elképesztő, hogy a kormányzat a hétről hétre feltett kérdésre, miszerint mi vár a károsultak senki által meg nem segített kétharmadára, több mint 619 ezer emberre, hétről hétre csak korábbi részeredményeik felsorolásával válaszol, ugyanarról a ma már gyűlölt papírról, amelyen újdonságot nem láthatunk. Tehát érdemes lenne arról beszélni, hogy mi lesz azokkal, akiknek nem nyújtottak segítő kezet. Kíméljenek meg bennünket tehát attól, hogy újra felsorolják a korábbi, eredménynek vélt intézkedéseiket! Hiszen a Nemzeti Eszközkezelő esetében még mindig a bank jelöli ki, hogy mely ingatlanon lehet segíteni és melyiken nem, tehát jellemzően csak a forgalomképtelen lakások, házak kerülnek ide; amiért pedig az amúgy bűnelkövetőnek számító pénzintézet több pénzt kap, azt kalapács alá küldi, dobra veri, tehát a banki kifosztó mechanizmus sajnálatos módon továbbra is működik.
A kormányzat eközben mindent az úgynevezett árfolyamgátra tett fel, amire bár mindenki igent mondott, hiszen hadd válassza, aki akarja, ne rajtunk múljon, de elképesztő csapdákat rejt. Elképesztő csapdákat rejt a tekintetben, hogy az első kamatperiódus-váltásnál nagyon sok ügyfél jelezte felénk is, hogy bizony a törlesztőrészlete visszaugrott a korábbi szintre, a bank ügyintézője pedig mosolyogva közölte, hogy hát ők csak az árfolyamra vállalták a gátat, a kamatra nem. Tehát a kamattal való játszadozás miatt sajnos még nehezebb helyzetbe is kerülhet az adós, mint korábban; azzal az úgynevezett tartozást elismerő nyilatkozattal, amelyet aláíratnak velük, pedig egész egyszerűen hitelesítik az indokolatlanul magasra duzzasztott adósságtömeget.
De ha nemzetgazdasági szempontból önöket ez még nem hatja meg, és azt mondják, hogy ez így rendben van - önmagában vérlázító lenne, de ezt szokták mondani -, akkor beszéljünk pár szót arról az előttem fekvő szerződésről; természetesen a személyes adatokat ez nem tartalmazza. Beszéljünk arról, hogy hogyan fordulhatott elő egy autóhitel-szerződés esetében, hogy az ügyfél bement a bankba, és azt kérte, hogy: csak ennyit tudok fizetni, ne emeljék meg a havi fizetendőt, tolják ki nekem a futamidőt, mert szeretnék teljesíteni, tisztességgel szeretnék törleszteni. Autóhitel-szerződést tettek utána elé aláírva, 2052-ig kitolva, január 25. napjáig, tehát mire ezt az autót, ami már rég a roncstelepen lesz, kifizeti az adós, az adós elvileg 100 éves lesz, a készfizető kezes pedig 126.
Na, ez az a pont, ahol pénzügyi razziát kéne a PSZÁF-en keresztül elindítani Magyarországon, mert ha önök erre itt és most azt mondják, hogy ez így rendben van, és egy ország, egy nemzetgazdaság működhet így, akkor önök alkalmatlanok a feladatukra! Akkor az egész minisztériumi apparátusnak háttérbe kell vonulnia, és olyan embereket kell odaengedni, akik ezt a tarthatatlan helyzetet, a 2052-ig aláírható autószerződések világát megszüntetik, mert ez nem Magyarország. Egy tisztességes Magyarország ugyanis megvédi a polgárait, önök pedig engedik ezt az őrületes fogyasztóvédelmi kataklizmát, káoszt. (Az elnök csengetéssel jelzi az időkeret leteltét.) Tegyenek valamit!
A kérdés nagyon egyszerű. Mit kívánnak tenni, nem egy év múlva, nem most, hanem a közeljövőben? (Taps a Jobbik soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem