DR. KOVÁCS ZOLTÁN

Teljes szövegű keresés

DR. KOVÁCS ZOLTÁN
DR. KOVÁCS ZOLTÁN (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm szépen a szót. Részben már elmondtam a normál hozzászólásomban, amit szerettem volna, néhány részletkérdésre szeretnék még reflektálni, ami az ügy érdemét érinti. Az egyik: valóban a polgármester nevezi ki a jegyzőt, én ezt olyan módon értettem, hogy egy normálisan működő testület és egy normálisan működő polgármester - nyilván a jegyző egy stratégiai kérdés - megbeszéli a testülettel, és a testület ilyen módon valahol beleszól a döntésbe, de a lehetőséget szintén megteremtette az Országgyűlés, hogy kifejezetten magának a polgármesternek a jogköre.
Azt gondolom, hogy a közigazgatás rendszerszerű átalakításával egy új helyzet jött létre például a jegyző vonatkozásában. Erről senki nem beszélt. Létrejöttek január 1-jével a járási hivatalok, ami azt jelenti, hogy a jegyző korábbi államigazgatási jogköreinek mintegy 40-50 százaléka, ebből kifejezetten az állami feladatok átkerültek a járási hivatalhoz. Tehát a klasszikus államigazgatási feladatoknak mintegy felét, nevezhetjük úgy is, elvesztette a jegyző, illetve átkerült a járási hivatalhoz, viszont megnövekedtek a helyi ügyekkel kapcsolatos szervezési feladatai.
A másik, amit még szerettem volna elmondani a jegyzők számát illetően, hogy az nem ezres nagyságrendet jelent, hiszen van mintegy 300 város, ahol önállóan van jegyző, és legkevesebb kettő településnek 2 ezer fő alatt, hogy kijöjjön a létszám, össze kell állni, hogy így mondjam, közös hivatallá, ami megtörtént, de ez az ügy érdemét nem érinti.
Amire pedig a végén képviselő asszony reflektált, ha csak a hatályba léptetéssel van probléma, hogy az 2015-ben legyen, akkor magával az ügy érdemével nincsen probléma, azt gondolom. (Dr. Lamperth Mónika: Zoli, ne ilyen laposan, magasabb színvonalon.) Akkor azt egy ajánlási pontban is lehetett volna indítványozni, de az egyik a teljes negligálása, a másik pedig az elhalasztását jelenti a döntésnek. Ha valamit csak elhalasztunk, az azt jelenti, hogy az ügy érdemét tekintve nincs vele probléma.
Köszönöm szépen, elnök úr, ennyit szerettem volna még kiegészítésként a korábbiakhoz hozzászólni. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem