DR. LAMPERTH MÓNIKA

Teljes szövegű keresés

DR. LAMPERTH MÓNIKA
DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Két módosító indítványt nyújtottunk be a közszolgálati törvénymódosításhoz a képviselőtársaimmal, mind a két módosításnak végül is azonos vagy hasonló a célja, de miután ez más szakaszhoz került benyújtásra, ezért külön-külön is kell majd nyilván érvelni a két módosító indítványról.
Mi a változtatás oka? Mi az, amiért az előterjesztők, fideszes képviselőtársaim ilyen gyorsan keresztül akarnak vinni egy változtatást arról, hogy a jegyzői hivatást milyen feltételekkel gyakorolhassa valaki? Biztos, hogy fontos ok kell hogy legyen, hogy ilyen gyorsan, még a nyári szünet előtt keresztül akarják vinni ezt a módosítást, mert ez a tempó ilyen kivételes szükségletet tud indokolni. Miről is van szó? A hatályos szabályozás szerint az lehet jegyző az önkormányzatoknál, aki igazgatásszervezői vagy állam- és jogtudományi doktori képesítéssel, vagy okleveles közigazgatási menedzser szakképesítéssel rendelkezik, van még néhány feltétel a szakvizsgával kapcsolatosan, és legalább kétévi közigazgatási gyakorlatot szerzett. A jogalkotónak egyébként hosszú időn keresztül ez volt a szándéka, ez volt a feltétel, hogy igazgatásszervezői, tehát korábban államigazgatási főiskolán, most a Nemzeti Közszolgálati Egyetem közigazgatás-tudományi karán diplomát szerzett szakemberek, jogászok, illetve közigazgatási menedzser szakképesítéssel rendelkezők lehessenek jegyzők. És nagyon fontos, hogy kétévi közigazgatási gyakorlatot szerezzen az illető szakember.
Most az a változtatás, amelyet képviselőtársaim benyújtottak törvénymódosítás formájában, azt teszi lehetővé, hogy ne csak a közigazgatási gyakorlat, hanem az a szakmai gyakorlat, amelyet egyébként a jogi szakvizsga megszerzéséhez ír elő a törvény, azt is fogadja el a jogalkotó. Tehát nem kell, hogy a közigazgatásban töltse le ezt a szakmai gyakorlatot, megteheti ezt más jogterületen is. Azzal indokolják képviselőtársaim ezt a módosítást, hogy a jogi területen szerzett szakmai tapasztalat alkalmazható legyen a jegyző és a jegyzői feladatok ellátása során, amit a közigazgatáson kívül más jogterületen szerzett a jogász kolléga.
Tisztelt Képviselőtársaim! Itt lehetett hallani folyosói beszélgetésekben, hogy Balatonalmádiban néztek ki egy olyan jegyzőt, aki ennek a képesítésnek felel meg, és ezért van szükség erre a gyors módosításra, de én nem tudom, hogy ez igaz vagy nem, én ezzel nem foglalkoznék, én szakmai érveket szeretnék az önök figyelmébe ajánlani, hogy miért nem kellene ezt a változtatást elfogadni.
(10.20)
Először is ez a javaslat szembemegy azzal a politikával, amit a közigazgatási átalakítás terén az önök által elfogadott Magyary-terv tartalmaz. Mit is mond a Magyary-program? A Magyary-program négy területet jelöl meg beavatkozási, intézkedési területként. A négy intézkedési területből az egyik a személyzetre vonatkozik, tehát a közigazgatás személyzetére, ahol is a stabil életpálya és az igényes szaktudás, a közigazgatási szaktudás felértékelődik, és nagyon sokszor beszélt erről Navracsics miniszter úr is. Miközben én jó pár kérdésben kritizáltam a kormányt, ezzel egyet tudok érteni, mert azt gondolom, hogy igen, a közigazgatásnak a kormányzás legfontosabb eszközeként magasan képzett, kvalifikált szakemberekből kell állnia, és a kormányzás egyik legfontosabb eszköze maga a közigazgatás szervezetrendszere, s azon belül is a közigazgatás személyzete, akiknek az a dolguk, hogy a kormány által törvényes keretek között meghozott politikai döntéseket törvényesen végrehajtsák.
Nos, ha ez igaz, akkor következő lépésként logikusan kell azt mondanunk, hogy a jegyző, aki a helyi közigazgatás feje, aki a helyi közigazgatás és a polgármesteri hivatal, a helyi apparátus vezetője, olyan személyeknek, olyan szakembereknek lesz a vezetője, akik a megfelelő közigazgatási döntéseket meghozzák, pontosabban: előkészítik a közigazgatási döntéseket, nyilván ismerik ezt a szakterületet. Tehát jogosan gondolja azt a jogalkotó a hatályos szabályozás szerint, hogy ott, a szervezeten belül kell azt a szakmai, közigazgatási gyakorlatot megszerezni; két évet, ami nem egy olyan rettenetesen nagy idő, hiszen neki kell olyan, akár szervezeti döntéseket is hozni, amelyek igénylik a szervezeti tudást.
Én egy csöppet sem becsülöm le azoknak a jogász kollégáknak a tudását, tapasztalatát, akik más jogterületen, akár ügyvédként, bíróként, ügyészként vagy más jogterületen szerzik meg a szakmai tapasztalatot. De a közigazgatás egy másik szakma. Tehát azt gondolom, hogy indokolt ennek a kétéves szakmai tapasztalatnak az előírása. (Az elnök csengetéssel jelzi az időkeret leteltét.) Tekintettel arra, hogy az első hozzászólásom ideje letelt, ezért a következő gondolatsort a másik hozzászólásnál fogom elmondani.
Köszönöm szépen, elnök úr.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem