DR. LAMPERTH MÓNIKA

Teljes szövegű keresés

DR. LAMPERTH MÓNIKA
DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Folytatva a gondolatmenetet, az előbbi hozzászólásomban megkezdett gondolatmenetet: az előterjesztő Kovács Zoltán képviselőtársam által elmondott érvelésben is van logika. Szeretném azt elmondani, hogy szerintem ez a törvénymódosítás nem dráma, nincs drámai hatása, ha ezt most elfogadják. Tárgyal ma az Országgyűlés olyan előterjesztést, a Varga-csomagot, aminek szerintem lesznek drámai hatásai. Ott majd mondok is súlyosabb szavakat. Ezt nem tartom olyannak. Azt gondolom, hogy ez egy lehetséges logika, amit az előterjesztők elmondtak, szeretnék bővíteni azon személyek körét, akik vezetőként jönnek a közigazgatásba.
Én nem látok ebben drámai problémát, csak arra szerettem volna rámutatni, hogy ez szembemegy azzal a logikával, amit eddig képviseltek. És a Magyary-program állításaival megy szembe, ahol megerősített személyzetet, a közigazgatásra speciális tudással rendelkező személyzetet szeretnének pozicionálni, és ehhez illeszkedett ez az elvárás, hogy a helyi közigazgatás első számú szakmai vezetője, a jegyző két évet el kell hogy töltsön abban a szervezetrendszerben, aminek egy egységét fogja ő majd vezetni.
(10.40)
Itt a politikai szándékok és a szakmai vezetés összhangját vagy egyensúlyát úgy alakítja ki a jogalkotó, hogy a polgármesteré az irányító jogosítvány, a jegyzőé a vezetési jogosítvány, az ehhez járuló operatív intézkedési felhatalmazással, ami mind a jogszabályokban szerepel.
Föltett egy költői kérdést egyébként Gúr Nándor képviselőtársam, hogy ki nevezi ki a jegyzőt. Az önök kormányának az előterjesztése, pontosabban: a Fidesz javaslata és előterjesztése alapján már nem a képviselő-testület, hanem a polgármester. Meg kell hallgatni erről a jegyzőknek a véleményét, de nyilván oka volt annak, hogy ilyen döntést hoztak. Én személyesen nem értek vele egyet, de tudomásul veszem, hogy ma ennek van szezonja.
Amit Kovács Zoltán képviselő úr még fölvetett, hogy miért értene jobban vagy miért ígérné jegyzőként a jobb szakmai munkásságot egy olyan személy, aki a Műemlékvédelmi Hivatalnál vagy más államigazgatási szervezetrendszeren belül dolgozik, mint egy bíró vagy ügyvéd, azzal kapcsolatban én azt gondolom, hogy eddig az volt a jogalkotónak a szándéka, azért volt ez a szabályozás, és éveken keresztül önök se gondolták, hogy ehhez hozzá kellene nyúlni, mert a közigazgatás szervezetrendszerének a logikáját, annak a működésnek a logikáját kellett megismernie annak, aki egy ilyen szervezeti egység vezetőjének gondolta magát. Egyébként ezt a logikát, ezt a felfogást, amit az önök által készített Magyary-program képvisel, én egy másik területen is megerősítve látom, és hozzáteszem: miközben sok más területen kritizálom a kormányt, ebben egyetértünk, ezt én is pártolom, ez egy izgalmas - inkább a szakembereknek izgalmas - vitának egy lezárulása, hogy a közigazgatás-tudomány önálló tudományág-e vagy sem.
Korábban nagy vita volt azok között, akik önálló tudománynak képzelték el a közigazgatás-tudományt, és azok között, akik az állam- és jogtudományok egy altudományának, és nagyon izgalmas érvek voltak, de nem mondom el ezeket, mert ez nem is tartozik szorosan ide, másrészt pedig nincs is annyi időm, hogy elmondjam. De azt gondolom, hogy egy, a közelmúltban megszületett döntés ennek a vitának legalábbis egy szakaszát - nem tudományosan, hanem a tudományos szervezetrendszerben - lezárta. A tudomány mindig burjánzik és gondolkodik, és professzorok írnak le nagyszerű gondolatokat, de itt most született egy döntés, jelesül azzal, hogy az akkreditációs bizottság elfogadta az önálló Közigazgatás-tudományi Doktori Iskolát, ami a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közigazgatás-tudományi Karán indul, és éppen most zajlik az első jelentkezési idő. Tehát az én szakmámon belül, a jogászok között irtózatosan izgalmas vita zajlik erről, de ez mégiscsak tény, hogy most lehet önálló Közigazgatás-tudományi Doktori Iskolában - meg vannak hirdetve a témák - tudományos fokozatot szerezni.
Szerintem ez helyes, mert miközben jogász vagyok, és más jogterületeken is igyekeztem az összefüggésrendszert megismerni, de miután a közigazgatásban töltöttem a szakmai életemet, és ennek a szervezetrendszernek a sajátos működését és logikáját ismerem és képviseltem eddigi szakmai pályafutásomban, ezért azt gondolom, hogy van logikája annak az előírásnak, hogy itt kell a szakmai gyakorlatot megszerezni. Mondom még egyszer: nem dráma, ha elfogadják ezt a módosító indítványt, mert nagy valószínűséggel ügyes jegyzők jöhetnek más jogterületről, és közigazgatási gyakorlatot szerzett szakemberből is lehet rossz jegyző, ha éppen úgy alakul, tehát nem ez fogja eldönteni. Nem tartom tehát drámai hatásúnak, de ellentétesnek tartom azzal a logikával, amit eddig képviseltek, ezért én személyesen nem fogom megszavazni, mert azt gondolom, hogy hasznosabb lenne itt eltöltött szakmai gyakorlatot előírni továbbra is.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem