GÚR NÁNDOR

Teljes szövegű keresés

GÚR NÁNDOR
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Nem ismétlem Lamperth Mónika mondatait, csak annyiban, hogy nincs ellentmondás, pontosan a lehetőségnek a megnyitásáról szólt, noha ez a lehetőség nem a kockázatoknak a növelésével, hanem valójában annak a lehetőségével van felütve, hogy önöknek legyen módjuk adott esetben korrigálni.
A közigazgatási gyakorlat tekintetében ebben a módosításban úgy szól a törvénytervezet, hogy a jogi szakvizsga megtételéhez szükséges joggyakorlati időtartamot gyakorlatilag beleérti, a közigazgatási gyakorlat részévé teszi. Azt gondolom, hogy ezt az automatizmust nem kellene megtenni.
Megint csak visszatérek oda, de nem ragozom a szót, hogy a kézzelfogható közigazgatási gyakorlat az én értékítéletem szerint egy nélkülözhetetlen léte annak, hogy jegyzőként vagy aljegyzőként valaki tevékenységet viseljen. Nem szabad olyan kockázatokat vállalni meggyőződésem szerint, amelyek a közigazgatásban végzett munkatevékenység színvonalát érintően ronthatják a ma meglévő pozíciókat. Ennyi a lényege ennek a módosító javaslatnak. Azért kérem a képviselőtársaimat, hogy megfontolják mindezt, mert hitünk szerint ezzel a módosítással a közigazgatásban végzett szakmai színvonal biztosítása, annak a megerősítése és nem az elgyengítése következik be.
Köszönöm a megtisztelő figyelmüket. Köszönöm, elnök úr. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem