DR. JÓZSA ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

DR. JÓZSA ISTVÁN
DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Drága Államtitkár Úr! Azért legyen szíves továbbolvasni ezt a magyar nemzeti banki jelentést, ugyanis ön az első sorát olvasta el. Ha továbbolvasná, akkor azt is látná, hogy ennek a 10 milliárdnak körülbelül a 60 százaléka rögtön továbbment, tehát el is hagyta az országot. Ami itt maradt, annak a nagy része a bankok tartalékalapját, céltartalékát növeli, és ki lehet olvasni – mondjuk, ahhoz már legalább öt számot össze kell hasonlítani, de szakértők ezt is elvégezték -, hogy összesen 314 millió euró az, ami ténylegesen beruházásra, valódi működőtőke-beáramlásra érkezett.
Tehát nagyon szépen kérem, hogy ne értékelje le a saját szakmai munkáját azzal, hogy a nemzeti banki statisztikáknak csak az elejét, egy részét ismerteti itt a parlamentben. Én biztos vagyok benne, legalábbis merem feltételezni, hogy a szakmai munkájában ennél azért sokkal alaposabb, és csak itt a parlamentben adja ezt elő, de szögezzük le, hogy amit mondott ön nagy számot, abból mindössze 314 millió euró az, ami valódi működő tőke, ami sajnos - ez a beruházási ráta summa értékeiben és folyamatosan csökkenő tendenciájában látszik is - egy nagyon alacsony érték, és ez az egyik probléma, ami a törvényjavaslattal is a bajunk, hogy őszintétlen ez a politika. Tehát a gazdaságban nem lehet - nem akarom ezt a durva szót mondani - a végtelenségig hazudni. Mondta, hogy párhuzamos világban élünk. Ne felejtse el, államtitkár úr, mi tanultunk abból az utolsó két évből, mert önök abból élnek politikailag, hogy 2008-ban jött egy politikai válság, és ennek az értékelését inkorrekt módon a mi nyakunkba varrják, azóta meg nem tudnak mit csinálni.
Köszönöm. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem