DR. LAMPERTH MÓNIKA

Teljes szövegű keresés

DR. LAMPERTH MÓNIKA
DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Először is szeretném nagyrabecsülésemet kifejezni Ékes József képviselő úrnak, aki egymaga képviseli egy ilyen fontos kérdésben - bocsánat, még egy képviselőtársam hátul megbújik, nem vettem őt észre - a kétharmados többséget, egy ilyen fontos törvény vitájában. Sajnos, ez már megszokott dolog, így viszonyulnak az önök által a parlamenti darálóba benyújtott törvényekhez, aztán a levét meg isszák a magyar állampolgárok ezeknek a döntéseknek.
Igazából nem gazdaságpolitikusként, hanem közigazgatási szakemberként, szakpolitikusként, de szocialista párti politikusként egy dolgot szeretnék kiemelni ebből az előterjesztésből, illetve ebből a vitából. Amiről sajnos kevés szó esik, az az, hogy ez a megszorító Varga-csomag hogyan érinti a gazdasági növekedést. Igazából Magyarországnak az a legnagyobb baja, hogy a recesszió és a recessziós folyamatok rendkívül rossz hatással vannak a munkaerőpiacra is; hiába hozzák és fényezik itt az adatokat. Az elmúlt napokban Gúr Nándor képviselőtársam sajtótájékoztatója után megmozdult a fideszes kommunikációs gépezet, és megpróbálják elhitetni az emberekkel, hogy növekszik a foglalkoztatottak száma, miközben csak egy trükk, mert beszámolják azokat is, akik külföldön vállalnak munkát - zárójel bezárva.
Az igazán nagy másik kérdés… - mert az, hogy most a különböző területeken, ahol megszorító intézkedéseket hoznak, ott vannak problémák, erről beszélt Veres János képviselőtársam és más szocialista képviselők is, de arról is kellene ebben a vitában szólni, hogy ez hogyan érinti a gazdasági növekedést. Mert ha Magyarország beleragad ebbe a mostani helyzetbe, annak nagyon súlyos következményei lesznek.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem