GÖNDÖR ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

GÖNDÖR ISTVÁN
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Elnézést kérek, én először tennék egy pikírt megjegyzést. Azért van annak valami bája, hogy a tegnap késő esti vita után Orbán államtitkár úrtól Szatmáry államtitkár úr vette át a Gazdasági Minisztérium képviseletét. Ebben nyilván benne van az, hogy az államtitkár úr az este mint jóérzésű ember, nem tudta szó nélkül hagyni a kritikánkat. Ezt követően azt lehetett látni az ülésteremben, hogy kellő megrovást kapott a kormánypárti oldalról. Ma kaptunk helyette olyan valakit, aki egész biztosan nem fog részt venni a vitában, pedig lenne rá lehetőség.
Egyrészt szeretném a módosítóinkat indokolni, mert volt egy olyan vélemény a bizottságokban, hogy túl nagy terjedelműt törlünk. Tisztelt Képviselőtársaim! Mint ahogy a példa mutatja, és erre szeretném hívni a gazdasági bizottság 3. és 4. ajánlási pontban lévő indítványát, hogy még kormánypárti oldalon is változtatnak a szövegen, mert nem egyértelmű. Nekünk nem volt más lehetőségünk, mint azokat a szakaszokat kitörölni, amelyeket nem tudunk elfogadni, amelyeket nem tudunk támogatni.
Képviselőtársaim sokat beszéltek már a terhek áthárításáról, ami egyértelműen adónövelés és közteher-növekedés vagy szolgáltatás vásárlásakor többletkiadás a magánembereknél. Nagyon érdekesnek tartom, hogy tegnap a bizottsági véleményben pont az hangzott el, hogy ezek az indítványok a foglakoztatás növekedését segítik elő. Nekem csak egy pici kérdésem van, és nem akarom kihasználni a rendelkezésemre álló összes időt. Talán ha az államtitkár úr megmagyarázná, hogyan nő ettől a foglalkoztatás, miközben én azt látom, hogy az önkormányzatoknál a foglalkoztatást helyettesítő támogatás ugrásszerűen növekszik. Ez azt jelenti, hogy a munkaerőpiacról kieső emberekről az önkormányzatoknak kell gondoskodni.
Amiért viszont kifejezetten örülök, hogy Szatmáry képviselő úr van jelen: úgy, ahogy Veres János és Gúr Nándor is beszélt hozzászólásában az 5. számú ajánlási pontról, a távközlési adó mértékének drasztikus emeléséről, én azt remélem, hogy Szatmáry úr, aki kamarai ügyben hosszú-hosszú évek óta elkötelezett, és a kis- és közepes vállalkozások mintegy védelmezője, ehhez az indítványhoz mit szól. Hogyan fogadhatta el azt, hogy 50 százalékkal növekszik egy adótétel, ami természetesen a vállalkozásokat is és a magánembereket is sújtani fogja.
(11.50)
Szeretnék visszatérni ahhoz, hogy ahogy látom, hogy az indítványainkat nem támogatják, ebből egyértelművé válik az, amit tegnap az általános vitában elmondtunk. Önöknek, tisztelt kormánypártok, kormány, nem az idei évvel van problémája, hanem a 2014-essel. 2014-re próbálnak meg folyó bevételeket generálni ezekkel az indítványokkal, még akkor is, ha az államtitkár úr ugyan azt mondta, hogy a 400 milliárdos tartalék időarányos feltöltéséről van szó, ez nem igaz. Sőt, azt is megkockáztatom, közeledik az év vége, közelednek a 2014-es választások. Akkor már nem akarnak vagy nem mernek hozzányúlni, ezért most kellő garanciával drasztikus emelést hajtanak végre, ami már lehetőséget teremt arra, hogy a következő évben még a mostaninál is lazábban kezeljék a költségvetési bevételeket és a költségvetési kiadásokat.
Köszönöm szépen a szót, elnök úr. (Taps az MSZP soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem