SZATMÁRY KRISTÓF

Teljes szövegű keresés

SZATMÁRY KRISTÓF
SZATMÁRY KRISTÓF nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Nagy erőfeszítésbe tellett nekem is, hogy végighallgassam képviselő urat, ezt kérném önöktől is. Egyébként meg azt kell mondanom, hogy akkor magukból indulnak ki, ha önök azt feltételezik emögött, hogy ez azért kerül most elfogadásra, azért van javaslatként a parlamentben, mert jövőre majd a kormány osztogatni akar. Megint magukból indulnak ki. Önök nyolc éven keresztül képtelenek voltak a költségvetés hiányát egyébként olyan szinten tartani, amit vállaltak. Mi három év óta tartjuk, fogjuk idén is tartani, és fogjuk jövőre is tartani. Egyébként nem… (Dr. Lamperth Mónika: Csak beledöglik az ország.) Nem döglik bele az ország, képviselőtársam, mert az adatok nem ezt mutatják. Akkor, amikor negyedik hónapja nő a reálbér. (Dr. Veres János: És előtte két évig?) A reálbér nő negyedik hónapja. El kell olvasni, akkor nehéz ezt mondani, de majd próbálok a többire válaszolni.
Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem