DR. RÉTVÁRI BENCE

Teljes szövegű keresés

DR. RÉTVÁRI BENCE
DR. RÉTVÁRI BENCE közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Úgy gondolom, II. Rákóczi Ferenc emléke továbbra is él, és a dicsősége is sokak között él. Három-négy hete mentem Lengyelországba, és útközben, ha már Kassán átmentünk, gondoltam, mindenképpen bemennék én is Rákóczi Ferenc sírjához, ott a székesegyház altemplomába. Már délutáni óra volt, és az őr bácsi, aki oda leengedett minket, azon “panaszkodott”, hogy csak azon a napon - ami egy hétköznap volt - már 300 embert engedett le, és milyen sokan járnak ott. Valóban, ha bárki lemegy Kassán oda az altemplomba, akkor láthatja, hogy mindig friss szalagok, friss virágok vannak, lehet látni, érezni, hogy mennyi-mennyi magyar zarándokol el oda, mennyien teszik tiszteletüket ott Kassán, és mennyien adóznak még most is nagy tisztelettel II. Rákóczi Ferenc fejedelem emlékének. Bár a határainkon túl van Rákóczi Ferenc sírja, de ettől függetlenül még több magyar megy el talán oda.
(9.30)
Nagyon jó döntés volt pár évvel ezelőtt, amikor ott egy eléggé nehezen magyarázható javaslattól vezéreltetve Magyarországra akarták küldeni a földi maradványokat, hogy nem engedtük, igenis maradjon ott, ahol nyughelyeként nyugodhatott az elmúlt évtizedekben is.
Rákóczi Ferencről beszélni egy kereszténydemokratának különösen kedves, hiszen “Cum deo Pro Patria et Libertate” volt az ő jelszava is, és ez volt a jelszava mind a Demokrata Néppártnak a második világháború után, mind a Kereszténydemokrata Néppártnak a rendszerváltást követően. (Zaj. - Az elnök megkocogtatja a csengőt.) Ahogy a képviselő úr is fogalmazott, a Rákóczi-szabadságharc bár elbukott, de talán a legjobb békeszerződést kötöttük 1711-ben a szatmári békével, hiszen olyan viszonyokat eredményezett Magyarországon, amelyek a leszámolást, hogy úgy mondjam, elkerülhetővé tették. Az akkori nemességnek ez nem volt egy akkora érvágás, másodrészről pedig, ahogy a képviselő úr is fogalmazott, megakadályozta, hogy Magyarország egy egyszerű tartományként vagy tartományokként feldarabolva egyszerű része legyen a Habsburg Birodalomnak. Valamiféle nemesi jogokat meg is hagyott, ha nem is azt a rendi társadalmat, amelyiket Rákóczi Ferenc és nemesei elképzeltek, bár történészek szerint, ha a lengyel példát nézzük, ahol szintén egy olyasfajta rendi állam jött létre, az ott Lengyelország hármas felosztásához vezetett, Magyarországon talán más lett volna ennek a továbbmenetele, de mindenesetre az egyik legjobb béke, amit a magyar történelem során köthettünk.
Ugyanakkor magának a forradalomnak, szabadságharcnak az elbukását nyilvánvalóan az előnytelen erőviszonyok is előmozdították, hogy az európai politikának francia viszonylatban megváltozott az erőtere, nem számíthatott már Rákóczi olyan szövetségesekre. És valljuk meg, hogy a nemzetközi és a hadi okokon kívül az egyik legfőbb probléma a belső gazdaság gyengesége, hogy nem sikerült az akkori fejedelmi kormányzásnak gazdaságilag megerősíteni Magyarországot. A rézpénz értékállósága nem volt elég arra, hogy akár a hadakozáshoz, akár a gazdaság fenntartásához alapot teremtsen.
Ez mind a mai napig, úgy gondolom, fontos és intő jel számunkra, egy belső erős gazdaság nélkül, stabil pénz nélkül, saját magunk fenntartása nélkül, saját talpunkra való állás nélkül nem tudunk hosszú távon semmiféle magyar szuverenitást szolgálni, vagy a magyar érdekeket is nehezen tudjuk képviselni. Éppen ezért nagyon fontos a Rákóczi-szabadságharcról itt is és máskor is megemlékeznünk.
Megköszönhetjük - ön is civil szervezeteket említett, én is hadd említsek meg egyet - a Rákóczi Szövetségnek, hogy több ezer fiatalnak évről évre fenntartja a határon túli látogatásokkal mind a nemzeti összetartozás érzését, mind pedig Rákóczi Ferenc emlékét. Úgy gondolom, büszkék lehetünk arra, hogy a magyar történelemnek ilyen hiteles figurái vannak, aki mind államférfiként, mind vallásos keresztény férfiként, mind családapaként, mind magyar nemzeti hősként egyaránt lehet példakép mindnyájunknak. Neki szerencsére olyan az egész élete, hogy azt a kezdetétől a végéig mindenki minden pillanatában vállalhatja emberileg is és politikailag is.
Köszönöm szépen. (Taps a KDNP padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem