GÚR NÁNDOR

Teljes szövegű keresés

GÚR NÁNDOR
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Hároméves munkásságuk töretlen folytatása zajlik a napokban is. Ugye, emlékeznek, ebben a három esztendőben hányszor hárítottak át terheket az emberekre, holott azt mondták: á, ilyen nem lesz, ilyet nem fognak tenni. Arra is emlékeznek, hogyan és miképpen koboztak el személyes megtakarításokat, magán-nyugdíjpénztári megtakarításokat. Talán azt sem felejtették el, hogyan és miképpen szorítják meg az embereket, akár a napjainkban is, tranzakciós illeték, vagy éppen telefonadó vagy bármi más tekintetében. Mindegy, hogy Orbán mellett ki áll, Matolcsy vagy Varga, úgy látszik, az útmutatásokat értik, tudják, a megszorításokat, amelyek az emberek újabb megnyúzásával párosulnak, képesek megtenni.
Működtetik az igazságos, 16 százalékos, egykulcsos személyi jövedelemadó-rendszert, azt az igazságosat, ami ott a tetején, akik magas jövedelemmel bírnak, azoknak hoz, és elvették az adójóváírásokat, annak a kivezetését megtették, azoktól vettek el, akik egyébként meg keveset kerestek. Közben olyan család-, gyermektámogatási rendszert működtetnek ma is, három év elteltével, ami egy jómódú, tehetős családban, mondjuk, több gyermek nevelése esetén, jelesül példaként, ha jól tudom, a miniszterelnök családjában is van még három gyermek, az ő nevelésükhöz havonta 99 ezer forint nettó adókedvezményt jelent, amit el tudnak könyvelni a család kasszájába pluszként. Ha egy minimálbéres ember nevel tisztességgel gyermeket, akkor neki 15 600 forint jut, ha egy közfoglalkoztatott ember nevel tisztességgel három gyermeket, akkor neki 12 ezer forint jut. Ez az orbáni szolidaritás, ennek van eredménye is nyilván - az az eredménye, hogy ma több mint 4 millió ember él a létminimum alatt, az az eredménye, hogy másfél millióan a szegénységi küszöb alatt élnek, és az az eredménye, hogy ebben az országban mintegy félmillióan éheznek, és rengeteg gyermek is. Ez az, amit alapjaiban meg kell változtatni, és ezért érdemes kormányt váltani. Nem másért - ezért érdemes kormányt váltani.
A munka világában mi is zajlik? 11-12 százalékos a munkanélküliségi ráta értéke, nem csökken, miközben önök persze az álláskeresési támogatás időtartamát 9 hónapról 3 hónapra csökkentették, de még a mértékét is csökkentették. Automatikusan csökkenni kellett volna a munkanélküliek számának pont ebből fakadóan, de nem, nem ez következik be. Látszik, a leghátrányosabb helyzetű térségben tragédiák vannak, látszik, hogy a pályakezdő munkanélküliek a 30 százalékos munkanélküliségi ráta értékét súrolják, és látszik az is, hogy álláskeresési támogatást mindössze 10 százaléka kap az embereknek, vagy még annyi sem, 35 százaléka szociális jellegű támogatást, akik pedig benne vannak a regiszterben, 55 százalékban semmilyen támogatáshoz nem jutnak hozzá.
A foglalkoztatás tekintetében azt kell mondanom nyugodt lelkülettel, hogy Magyarországon, ezen a 93 ezer négyzetkilométeren csökken a foglalkoztatottak száma. Nem nő, nem egymillió új munkahely született, hanem csökken a foglalkoztattak száma. A versenyszférában évről évre több tízezres csökkenés van, közfoglalkoztatotti, részmunkaidőben történő foglalkoztatotti létszám növelésével próbálnak kompenzálni, de így sem tudnak. Közben - Matolcsy után szabadon - 500 ezren külföldön kényszerültek munkalehetőséget vállalni, ez a kormány elüldözte őket, nem biztosított munkalehetőséget a számukra, innentől kezdve ezek az emberek nem Magyarországon dolgoznak, hanem Magyarországon kívül, de a statisztikában, ön is tudja, államtitkár úr, közülük nagyon sokan, több százezren nyilván vannak tartva, így van nullán a foglalkoztatottak számértéke.
Közben a keresetekkel mi a helyzet? A keresetek tekintetében a vásárlóerő értékében csökken az átlag alatti jövedelemmel bíróknak a keresete. A minimálbér a legplasztikusabb erre vonatkozóan, 60 200 forint volt a nettója 2010-ben, hatvannégyezer-egynéhányszáz forint most, a vásárlóerő értéke kevesebb, mint 2010-ben volt. Ezt hozták önök; a közfoglalkoztatottakról ne is beszéljünk, akiknek a busás 47 ezer helyett most 49 400 forint jut.
Egy szó mint száz: önök gazdasági növekedést ígértek, radikális adócsökkentést ígértek, egymillió új munkahelyet tíz évre, abból három eltelt, 300 ezer kellene hogy legyen, nincs, nincs 300 ezer többlet, van munkanélküliség, van szegénység, de nincs a munka világában foglalkoztatotti helyek bővülése.
Kormányváltásra van tehát szükség, ez egy év múlva be is fog következni, hogy egy más világot lehessen építeni, egy olyat, ami a társadalmi igazságosság alapján az emberek többségének a javát szolgálja. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Te se hiszed el!)
Elnök úr, köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem