RÉVÉSZ MÁRIUSZ

Teljes szövegű keresés

RÉVÉSZ MÁRIUSZ
RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Bajnai Gordon, az MSZP-SZDSZ-kormány volt miniszterelnöke országot jár. A turnéját nagyvonalúan fogalmazva is mérsékelt érdeklődés kíséri, sokat kell dolgozniuk az országjárását szervezőknek, hogy a foghíjakat betömve úgy ültessék az embereket, hogy az a nagyobb érdeklődés látszatát keltse a médiumokban.
Bajnai Gordon országjárása szempontjából szerencsétlenül alakult az is, hogy turnéja alatt újabb dokumentumok kerültek elő a Hajdú-Bét-üggyel kapcsolatban. Miközben Bajnai Gordon évek óta azt állítja, hogy a többségi tulajdonos Wallis Rt. vezérigazgatójaként nem volt közvetlen befolyása a Hajdú-Bét irányítására, egy most előkerült 2002-es dokumentumból kiderült, hogy a volt kormányfő a kisebbségi részesedéssel bíró ciprusi cég megbízottjaként is részt vett a baromfi-feldolgozó cég működtetésében - meglehetősen kínos.
Bajnai Gordon az országjárása során igyekszik úgy tenni, mintha neki az égvilágon semmi köze nem lenne az előző parlamenti ciklusban történtekhez, ugyanúgy, mint a Hajdú-Béthez. Pedig két évig, 2007-ben és 2008-ban önkormányzati és területfejlesztési miniszter, 2009-ben, a második Gyurcsány-kormányban nemzetfejlesztési és gazdasági miniszter, majd több mint egy évig miniszterelnöke volt Magyarországnak. De ez nem zavarja Bajnai Gordont. A hét végén már ilyen kijelentésekre ragadtatta magát: “ha arra fogunk össze, hogy visszaállítsuk a 2010 előtti világot, akkor a Fidesznek háromnegyedes többsége lesz 2014 után”. Gondolkodhatunk a mondatot elolvasva, hogy ez most önkritika Bajnai Gordontól, hiszen a 2010 előtti világban befolyásos miniszter volt, illetve sokáig miniszterelnök is. Ő volt ennek az időszaknak az egyik legbefolyásosabb politikusa. Az is lehet, hogy Bajnai Gordon elfelejtette, ebben az időszakban miniszter vagy miniszterelnök volt. Kicsit szerényebben is lehetne fogalmazni, mert feltehetjük azt a kérdést, hogy ki volt az a miniszterelnök, akinek a két koalíciós partneréből az egyik nem jutott be a választáson, a másik pedig elvesztette szavazóinak több mint a felét.
De Bajnai Gordon nem elégedett meg ennyivel, még ennél is tovább ment. Szerinte a választóknak nem kell sem a narancs, sem a szegfű. Ő már csak tudja. Az, hogy ő a szegfűs kormánynak volt évekig minisztere, majd miniszterelnöke, egy cseppet sem zavarja. Tegyük hozzá azt is, hogy valószínűleg nem reprezentatív az a néhány fő, akivel a fórumain találkozik. Nem ez a téma az első, amiben megvilágosodik és odaszúr a szocialistáknak. Néhány hónapja már azt is mondta, ma már úgy látja, hogy 2006 őszén a rendőrök számos jogsértést is elkövettek, és nem szabad engedni, hogy a jövőben ez még egyszer megtörténjen. Ennek a megvilágosodásnak Bajnai Gordon esetében akár örülhetnénk is, de ne felejtsük el, hogy 3-4 évvel az események után ő volt a miniszterelnök, és ezt akkor még nem így látta. Miniszterelnökként semmit nem tett az események tisztázásáért, az áldozatok megsegítéséért.
Ha figyelemmel követjük Bajnai Gordon nyilatkozatait, kiderül, hogy egyéb kérdésekben is megvilágosodott miniszterelnöksége óta. Mostanában többször is nyilatkozott oktatási kérdésekben. Most éppen 15 százalékos béremelést tart szükségesnek a pedagógusoknak, és az oktatást a jövő zálogának nevezi. Miniszterelnöksége alatt nemcsak befagyasztották a pedagógusbéreket, hanem megszüntették a 13. havi fizetést, ami gyakorlatilag egyből 8 százalékos bércsökkentést jelentett a pedagógusoknak. Kevés miniszterelnök mondhatja el magáról, hogy nem túl hosszú miniszterelnöksége alatt 12-15 százalékkal csökkentek a pedagógusbérek. A csökkenés nemcsak reálértékben, hanem számszerűen is kimutatható volt. Az is sokat elmond a szocialisták és Bajnai Gordon oktatáshoz való hozzáállásáról, hogy 2010-ben az oktatási normatívák számszerűen sem érték el a 2002-es szintet, és gyakorlatilag ezzel teljesen ellehetetlenítették a szegényebb települések gyermekei elől a felemelkedés útját. Bajnai Gordon figyelmét valószínűleg az elkerülte, hogy kormányunk szeptembertől tervezi bevezetni a pedagógus-életpályamodellt, ami 30-40 százalékos béremelés, ha egyébként a pluszmunkákat is ideszámítjuk, akkor ez egy 15-20 százalékos reálbér-emelkedést fog jelenteni várhatóan a pedagógusoknak.
Bajnai Gordon járja az országot, és úgy tesz, mintha az előző időszak káros folyamataihoz miniszterként, miniszterelnökként neki semmi köze nem lenne. Naponta kínos ellentmondásokba keveredik, de szemmel láthatóan ő ezt egy cseppet sem érzi kínosnak. Morálisan nem gond neki elhatárolódni a nevével is fémjelzett korszaktól, és bármikor tud olyat ígérni, ami szöges ellentétben áll addigi tevékenységével.
Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a Fidesz padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem