SZATMÁRY KRISTÓF
SZATMÁRY KRISTÓF
SZATMÁRY KRISTÓF nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Képviselőtársam, azt gondolom, hogy ugyan csak öt percben, de engedje meg, hogy ne egy ilyen általános választ adjak az ön kérdésére, már csak azért is, mert a témával, már ami a népesedés részét érinti, én az élet más területén egyébként foglalkoztam is; de egyetlenegy rövid választ a kivándorlás vagy elvándorlás kérdésére, hogy azért két tényezőt figyelembe kell venni. Sajnálatos módon, akármilyen sikeres is a magyar gazdaságpolitika, valószínűleg, mondjuk, Németország és Ausztria, illetve Magyarország összehasonlításában még néhány évig fönn fog állni némi jövedelemkülönbség.
Ugyanakkor figyelembe kell venni azt, hogy egy olyan új generáció lépett egyébként a munkaerőpiacra, amely már a nyelvek tekintetében, az idegen nyelvek ismeretében sokkal szélesebb tudással rendelkezik, mint akár az én vagy talán az ön generációja is, ami a mobilitást, a pár száz kilométerre vagy ezer kilométerre való arrébb költözést megkönnyíti.
Hozzátenném azt, hogy egyébként Magyarország nem áll olyan rosszul ebben a viszonylatban, tehát egy lengyel, román, szlovák, cseh viszonylatban azért a milliós lengyel vagy román tömegekkel szemben, amelyek elárasztották egyrészt Angliát, másrészt ugye Spanyolországot, Olaszországot, ilyen tömegekről nem beszélünk. Persze, mindent meg kell tennünk azért, hogy itthon tartsuk őket, jó néhány olyan intézkedést hoztunk, legyen szó pont a fiatalok lakáshoz jutásának támogatásáról is, amely próbált visszahozni valamit a korábbi intézményekből. Tervezi is egyébként a kormány, hogy bővíti ezeket a lakáskedvezményeket.
A másik terület, amiben most nem akarnék nagyon széles kapukat nyitni, de ugye, ez a demográfiai vagy népesedési probléma, amivel küzd Magyarország és küzd egész Európa. Most itt értelemszerűen csodát nem lehet tenni, nagyon sok intézkedéssel lehet javítani, hiszen a magyar demográfia 30 éve is bizonyítja, hogy egyébként a születések számát lehet bizonyos gazdasági ösztönzőkkel segíteni - lásd a nagy ’73-75-ös kohorszoknál, hogy az akkor bevezetett családi kedvezmények jelentősen növelték az akkori születések számát.
Ugyanakkor épp ma van egy paradigmaváltás egyébként a demográfiai világban a tekintetben, hogy nagyon sokáig úgy gondolta a liberális tudósvilág, hogy alapvetően a jövedelmi viszonyok növekedésével arányosan csökken a gyereklétszám, és nagyon sokáig ez dogma volt, és emlékszem parlamenti vitákra még a ’90-es évek közepén, amikor mi - az akkori ellenzék - már családi kedvezményekről gondolkodtunk, és arról, hogy hogyan lehet a gyermekvállalást ösztönözni. Akkor az volt, hogy teljesen felesleges, mert a világban ez a tendencia, és kész; ha egy ország gazdagabb, kevesebb a gyerek.
Ezzel a dogmával számol le egyébként nemrég, csak képviselő úr figyelmébe ajánlom, valamelyik kaliforniai egyetemen jelent meg egy elég komoly cikk arról, hogy ez a tendencia vagy ez az általános megvilágítás nem érvényes, hiszen Nyugat-Európa jó néhány országában az elmúlt húsz évben növekedett a gyermekvállalási kedv. Érdekes módon nem a konzervatív országokban, tehát nem a spanyol, olasz, görög területen, hanem a skandináv modellben magasabb a gyermekek vállalása, itt, akár Írország, Izland, Norvégia vagy Svédország példája, ahol már-már ugye, a reprodukcióhoz szükséges 2,1-es gyermekvállalást is elérte egyes években. Bár teszem hozzá, hogy itt a bevándorlók kérdését ugye, nehéz vizsgálni, hogy ezekben az országokban nagyon magas a bevándorlók, főleg muszlim bevándorlók aránya, tehát itt azért lehet árnyalni ezen a képen, hogy hogyan is alakul.
Egyébként Magyarország sem áll bizonyos tekintetben rossz helyen, erre is van szakirodalom. Meg lehet nézni, hogy Magyarországon, ha van az alagút végén fény, akkor egy olyan demográfiai specialitással bír a magyar családvállalás, hogy alapvetően igaz az a tendencia, hogy az alacsonyabb jövedelműek vállalnak mindenhol több gyereket, Magyarországon viszont, ha lefelé vannak az alacsony jövedelműek a grafikonon, és fölfelé a magasabb jövedelműek, a végén van egy kis kunkor, ezt így is hívják. Tehát Magyarország egy speciális olyan ország, ahol a magas jövedelműeknél magasabb a gyermekvállalás, mint például a közepes jövedelműeknél. A kormányzati politika pont erre épül, és ezt próbálja kihasználni, hogy úgy próbálja a támogatást megadni, hogy azt a magyar specialitást, ami egyébként nem jellemző még a nyugat-európai országokban sem, megpróbálja fölerősíteni.
Valószínűleg jó néhány kérdés egyébként még társadalmilag nem lett kibeszélve, legyenek ezek a gyermekvállalásnak akár bizonyos orvosetikai kérdései is, akár a gyermekek nemének megválaszthatóságán keresztül, amely nyugati példák alapján - például Ausztráliában - növelte a gyermeklétszámot. Ebbe most nem akarok belemenni, mert ezek nincsenek kibeszélve a társadalomban. Azt gondolom, van dolgunk, a tendenciák sajnos nem nekünk kedveznek, de a kormány nem adja föl a küzdelmet.
Köszönöm szépen.
