ELNÖK (Balczó Zoltán)

Teljes szövegű keresés

ELNÖK (Balczó Zoltán)
ELNÖK (Balczó Zoltán): Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a büntetőeljárások időszerűségének javítása érdekében szükséges egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat módosító javaslatainak határozathozatala és lehetőség szerint zárószavazása. A törvényjavaslatot T/11523. számon, a bizottsági ajánlást pedig T/11523/5. számon megkapták és megismerhették.
Az előterjesztői zárszó már elhangzott. Most a határozathozatal következik. Az előterjesztő a benyújtott módosító javaslatok egyikét sem támogatja. Ezek az indítványok nem kapták meg a szükséges bizottsági támogatást, de az MSZP- és a Jobbik-frakció külön szavazásukat kérte.
Az ajánlás 1. pontjában Bárándy Gergely a törvényjavaslat 2. § (3) bekezdésében a törvény 64/A. § (1) bekezdése d) pontjának módosítását kezdeményezi, amely a soron kívüli eljárás szabályait tartalmazza. Emellett is elfogadható az ajánlás 2. és a hozzá kapcsolódó 6. pontja és az ajánlás 3. pontja is.
Először Bárándy Gergely javaslatát teszem fel szavazásra az ajánlás 2. és 6. pontja szerint. Az MSZP kérésére szavaz az Országgyűlés.
Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 28 igen szavazattal, 291 nem ellenében, tartózkodás nélkül elutasította.
Most Bárándy Gergely javaslatát teszem fel szavazásra az ajánlás 1. pontja szerint. Az MSZP kérésére döntünk. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 71 igen szavazattal, 252 nem ellenében, tartózkodás nélkül elutasította.
Most Gaudi-Nagy Tamás javaslatát teszem fel szavazásra az ajánlás 3. pontja szerint. A Jobbik kérésére döntünk. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 51 igen szavazattal, 273 nem ellenében, tartózkodás nélkül elutasította.
Az ajánlás 4. pontjában Bárándy Gergely a törvényjavaslat 2. § (4) bekezdésében a törvény 132. § (4) bekezdése módosítását javasolja, amely az előzetes letartóztatásban lévő terheltet érintő rendelkezést tartalmazza. Emellett is elfogadható az 5. pontban lévő indítvány is.
Először Bárándy Gergely javaslatáról határozunk az ajánlás 4. pontja szerint. Az MSZP kérésére döntünk. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 24 igen szavazattal, 302 nem ellenében, tartózkodás nélkül elutasította.
Most Gaudi-Nagy Tamás javaslatáról határozunk az ajánlás 5. pontja szerint. A Jobbik kérésére döntünk. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 51 igen szavazattal, 275 nem ellenében, tartózkodás nélkül elutasította.
Tisztelt Országgyűlés! Határozathozatalunk végére értünk. Emlékeztetem Önöket, hogy a napirend szerint elfogadott módosító javaslat hiányában most a zárószavazásra is sor kerülhet.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a T/11523. számú törvényjavaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás. - Dr. Gaudi-Nagy Tamás jelentkezik. - Közbekiáltások a Jobbik padsoraiból: Ügyrend!)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 321 igen szavazattal, 9 nem ellenében, tartózkodás nélkül a törvényjavaslatot elfogadta.
Most tudom megadni a szót a Házszabály szerint ügyrendi kérdésben Gaudi-Nagy Tamásnak, a Jobbik képviselőjének.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem