ELNÖK (dr. Latorcai János)

Teljes szövegű keresés

ELNÖK (dr. Latorcai János)
ELNÖK (dr. Latorcai János): Most soron következik a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatalról szóló 2013. évi XXII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat módosító javaslatainak határozathozatala és lehetőség szerint a zárószavazás is. Fónagy János, Dióssi Csaba, Bencsik János fideszes képviselőtársaink önálló indítványát T/11562. számon, a bizottsági ajánlásokat pedig T/11562/3. és 6. számokon kapták kézhez.
Az előterjesztői zárszó már elhangzott. Most a határozathozatal következik. A kiegészítő ajánlás 1. pontja nem kapta meg a szükséges bizottsági támogatást, de az MSZP kérte arról a szavazást. Az ajánlás 1. pontját előterjesztője visszavonta.
Az előterjesztő a benyújtott módosító javaslatokat nem támogatja, így most a kiegészítő ajánlás 1. pontjáról határozunk. Ebben Göndör István és Veres János a törvényjavaslat 1. §-ában a törvény 12. § módosításával a gazdasági társaságok részesedésszerzési jogait korlátozza. Mint mondottam, az MSZP kérésére szavazunk. Kérem, szavazzanak a minősített többség szabályai szerint a jelenlévők kétharmadával! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 32 igen, 261 nem és 42 tartózkodó szavazattal elutasította.
Tisztelt Országgyűlés! Határozathozatalunk végére értünk. Emlékeztetem önöket, hogy a napirend szerint elfogadott módosító javaslat hiányában most a zárószavazásra is sor kerülhet. A sarkalatos záradék szerint a törvényjavaslat 1. §-ának elfogadása minősített többséget igényel, így most két szavazással döntünk.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a T/11562. számú törvényjavaslat minősített többséget igénylő részét. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a törvényjavaslat minősített többséget igénylő részét 259 igen, 34 nem és 44 tartózkodó szavazattal elfogadta.
Most a törvényjavaslat egyszerű többséget igénylő részéről határozunk. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a törvényjavaslat egyszerű többséget igénylő részét 258 igen, 33 nem és 45 tartózkodó szavazattal elfogadta.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem