ELNÖK (Balczó Zoltán)

Teljes szövegű keresés

ELNÖK (Balczó Zoltán)
ELNÖK (Balczó Zoltán): Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről szóló 2012. évi CCIV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat módosító javaslatainak határozathozatala. Az előterjesztést T/11564. számon, a bizottsági ajánlást pedig T/11564/5. számon megkapták és megismerhették. Az előterjesztői zárszó már elhangzott. Most a határozathozatal következik.
Az ajánlás 2., 4. pontja nem kapta meg a szükséges bizottsági támogatást, de az MSZP-frakció külön szavazását kérte.
Az előterjesztő bejelentése szerint az ajánlás 1., 3. pontját támogatja. Most erről határozunk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e ezeket. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a támogatott módosító javaslatokat 261 igen szavazattal, 60 nem ellenében, 14 tartózkodás mellett elfogadta.
Most az ajánlás 2. és a hozzá kapcsolódó 4. pontjáról határozunk, amelyeket Veres János és más képviselők terjesztettek elő. Az indítvány a törvényjavaslat 3. §-ában a törvény 76/A. §-a és a hozzá kapcsolódó melléklet módosítását javasolja. Az MSZP kérésére döntünk. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 26 igen szavazattal, 268 nem ellenében, 41 tartózkodás mellett elutasította.
Határozathozatalunk végére értünk. A zárószavazásra a következő ülésünkön kerül sor.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem