GŐGÖS ZOLTÁN

Teljes szövegű keresés

GŐGÖS ZOLTÁN
GŐGÖS ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Elérkeztünk egy olyan törvény zárószavazásához, ami ellen mindenki tiltakozik. Ez már önmagában elég lenne ahhoz, hogy halasszuk el és próbáljunk ezen valamit csiszolni, miniszter úr, ugyanis demonstrációk lesznek, civilek tiltakoznak, kisgazdaságok tiltakoznak, állattartó gazdaságok tiltakoznak, tehát magyarul: az agrárium szinte teljes szereplői köre úgy látja, hogy ez a javaslat nem jó.
Egyébként a legnagyobb problémát az okozza, hogy egy olyan törvényjavaslat van itt - és ezen nem segítettek a zárószavazás előtti módosítók, egyik sem, sem az ellenzéki, sem a kormány által benyújtott -, hogy három egyéb, kísérő törvényről igazából csak mendemondák vannak, és úgy látjuk, nagyjából abban lesz a lényeg. Ezért sokkal egyszerűbb lenne, meg talán nagyon sok félreértést el lehetne kerülni, ha legalább megismerhettük volna a szavazás előtt - mivel nyilván vége a parlamenti időszaknak -, hogy legalább lássuk, hogy mi is történik majd ezzel a törvénnyel azokban az esetekben, ahol más egyéb jogszabályra utal ez a törvényjavaslat.
Egy dologra viszont szeretném nagyon határozottan felhívni a figyelmet. Eddig is lehetett érezni ebből a törvényjavaslatból, hogy körülbelül 5 ezer, 1200 hektáros, lehet, hogy családi alapú vagy nem családi alapú birtok fog Magyarországon kialakulni. Ennek nyilván kell néhány év, 5-10 év, de még egy olyan módosító is bejött most zárószavazás előtt, ami tovább erősíti. Ugyanis az eredeti, a második törvényjavaslatban - az elsőt viszonylag hamar levették a napirendről - az volt benne, hogy a különböző társaságok tulajdonosai, szövetkezetek, kft.-k tulajdonosai kifüggesztés nélkül adhatják a saját társaságuknak bérbe a földet.
Most ezt úgy változtatták, miniszter úr - nem tudom, hogy észrevette-e vagy látta-e -, hogy csak azok csinálhatják ezt, akiknek legalább 25 százalékos tulajdonuk van.
(10.00)
Na most ezzel a szövetkezeti szektort megölték, miniszter úr! Ugyanis a szövetkezeti, de a szövetkezetekből átalakult részvénytársaságok 99 százalékánál 5 százalékban van maximálva a megszerezhető vagyon mértéke. Öt százalékban, miniszter úr! Tehát nyugodtan bérbe adhatja Simicska Lajos a földjét úgy a cégnek, hogy nem kell versenyeztetnie, de a szövetkezetben dolgozó traktoros nem. Onnantól kezdve munkája se lesz, miniszter úr.
Tehát nem értem, ezt miért csinálták, de ez is abba az irányba megy, hogy itt egy zárt kör érdekeit akarják mindenáron szolgálni. Szerintem ez súlyos hiba. Ez a zárószavazás előtti módosító, nem tudom, kinek az ötlete volt, de hogy nem gondolták végig, az teljesen világos.
A másik, olyan törvényt fogunk elfogadni, amely ad egy térmértéket, ami eddig is volt a földtörvényben. Tévedés ne essék, eddig is volt korlát a földtörvényben, ráadásul a település határával kapcsolatban egy elég szigorú korlát. Most ilyen korlát nem lesz, tehát azért ez is izgalmas, hogy mondjuk, hány család tudja megszerezni majd egy település határában az összes termőföld használati jogát. Nem a tulajdonjogát, mert a 300 hektáros korlát, ahogy eddig is bent volt a földtörvényben, utána is bent lesz.
Azt gondolom, hogy az viszont eléggé súlyos szakmai probléma, hogy nem veszik figyelembe, hogy vannak olyan körzetek, mondjuk, a mi vidékünk, Pápa térsége, ahol 15-18-20 aranykoronás földön kell, mondjuk, ugyanannak az állatállománynak a takarmányát megtermelni, és vannak olyan területek Magyarországon, ahol 40 aranykoronás földön lehet ugyanazt a takarmányt megtermelni. Tehát miközben biztos, hogy elég 1800 hektár egy állattartó telepnek Békés megyében, mondjuk, egy ezres tehenészeti telepnek - mert ha ésszel gazdálkodnak, ugyan eladásra akkor már nem kerül semmi, de a saját takarmányszükségletet termelni tudják -, de próbálja ezt valaki megcsinálni 13 aranykoronás földön, ahol jelzem, hogy most, míg mi vitatkozunk a földről, megy bele a földbe a kukorica a szárazság miatt. A másik területeken meg él és virul, és kettő méter magas. Tehát ezt nem figyelembe venni, ezt én elképesztőnek tartom.
Én azt kérem képviselőtársaimtól, hiszen kétharmados törvény, hogy akiben azért egy picit megszólalt a lelkiismeret, az legalább azt az esélyt adja már meg, hogy halasszuk el ennek a törvénynek a vitáját, tehát ne szavazzák meg. Ugyanis akkor még sok mindent helyre tehetünk, és sok végzetes hibát kiküszöbölhetünk. Egyébként meg ebből egy óriási káosz lesz, és óriási problémák vidéken, miniszter úr. Nem lesz fejőstehén Magyarországon tíz éven belül, ezt szerintem önök is tudják, hiszen azt mondták, majd megveszik a telepeket. Csak egy rossz hírem van, az mind üres lesz, ugyanis a genetika egy húszéves munka, amit nem lehet egyik pillanatról a másikra kidobni az ablakon.
Tehát ha ezzel nem foglalkoznak, akkor mivel akarnak foglalkozni? Ne szavazzák meg ezt a törvényt, arra kérem önöket!
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban. - Szórványos taps a függetlenek soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem