BABÁK MIHÁLY

Teljes szövegű keresés

BABÁK MIHÁLY
BABÁK MIHÁLY (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Köszönöm a bizottságoknak, képviselőtársaimnak a törvényjavaslat általános vitája és részletes vitája kapcsán előterjesztett véleményüket, módosító indítványaikat. Igyekeztünk a gazdasági életben jelenleg feszültséget okozó kérdéskörben bizonyos szabályokat megajánlani a tisztelt Háznak törvényjavaslatunk formájában.
Viszont a mostani záróvitában, tisztelt elnök úr, tisztelt képviselőtársaim, olyan dolgok hangzottak el, amelyek nem alapvetően szakmaiak, hanem valamilyen motiváció kapcsán keletkeztek. Nem biztos, hogy tudom kezelni, bocsásson meg képviselő asszony, a nem szakmai vitáját, amelynek során az “ízléstelen” fogalmát emlegette a törvényjavaslat tekintetében, ezenkívül a “bűncselekmény” kérdéskörét emlegette az előterjesztéssel és a törvényjavaslattal kapcsolatban, valamint kiemelte a törvényjavaslat nem keresztény voltát is. Ezek számomra kezelhetetlen fogalmak így, mert én személy szerint sem követtem el bűncselekményt, sőt a törvény alkalmazása kapcsán a kisajátítás esetében a közérdek érvényesülésének fogunk biztosítani két feltétellel többet. Ugyanakkor a kisajátítással kapcsolatos eljárásokban a jogbiztonságot, az előzetes kontrollt is bevezeti a törvényjavaslat, így tehát bármely kisajátítási cselekménynél nem húzódhat el az idő, és nem lehet jogbizonytalan az ingatlan tulajdonosa, hogy a köz igényt tart-e vagy sem, hiszen az előzetes kontrollnál a hatóság rögzíti: lehetséges-e kisajátítani vagy nem lehet kisajátítani. A kisajátítási javaslatnál nagyon fontos a közérdeket biztosító feltétel, és nagyon fontos az is, hogy védelme legyen a kisajátítással érintett tulajdon tulajdonosának. Ezek tehát a jogbiztonságot szolgáló feltételek a kisajátításnál, de a közérdeknek is adnak esélyt és lehetőséget.
Az ingatlanforgalommal kapcsolatos kérdéskör most a záróvitában nem merült fel, amelyben gazdasági társaságok foglalatoskodnak és foglalkoznak állampolgárok ügyeivel. Ezek regisztrálása szintén az átláthatóságot és a jogbiztonságot igyekszik szolgálni. Több javaslat érkezett a szakmától, hogy túlzottan és részletesen több szabályban rögzített az ő szabályozásuk. Majd megkérem a tisztelt kormányt, hogy a törvényjavaslat elfogadása kapcsán ezt követően gondoskodjon a kormány a végrehajtási rendeletek, valamint kormányrendeletek megalkotásáról, ezzel is megteremtve, hogy a most beterjesztett törvényjavaslat elfogadása annak a végrehajtását biztosítsa.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Veres János képviselő úr elmondott gondolatait valójában nem lehet értelmezni. Mert miről is van szó? Azért nem lehet értelmezni, mert van egy hatalmas államadósság, és természetesen neki is lényeges köze volt annak idején az államadósság megteremtésében, amikor kormányon voltak és államadósságot halmoztak fel évente a költségvetés keretei között is, ugyanis nem tudták tartani a 3 százalék alatti hiányt, és ezért megduplázódott az államadósság az elmúlt nyolc év szocialista-liberális kormányzása alatt. Ezt a hiányt a piacról kell finanszírozni, és nem mindegy, melyik piacról finanszírozza az aktuális kormány, mert ezt az államadósságot megújuló módon mindaddig, amíg ki nem fizeti az ország, az adófizetők, meg kell hitelezni és finanszírozni szükséges. Nyilvánvaló, hogy Veres képviselőtársamnak valószínűleg a külföldi befektetők, a pénzpiaci spekulánsok állampapír-vásárlása a szimpatikusabb, mint hogy Magyarországon a magyar megtakarításokból, az állampolgárok és a cégek megtakarításából az állampapíron túl egy stabilitási megtakarítási számlát is lehessen nyitni. Nem tudom, ez hogy függ össze a különböző manipulációkkal és pénzmosásokkal. Nyilvánvalóan fontos az, hogy ne a piac szabályai szerint hitelezzük az államadósságot, hanem lehetőleg a magyar forrásokat allokálja a stabilitási megtakarítási számla ahhoz, hogy az államadósságot finanszírozni lehessen lényegesen olcsóbban, és lényegesen kedvezőbb feltételek mellett. Én úgy gondolom, hogy az a pénz, amely hozadéka ezeknek a betéteknek, itt marad ebben az országban. Persze, hogy ez valószínűleg nem szimpatikus Veres képviselő úrnak, de ez legyen az ő problémája. Úgy gondolom, hogy mi ebben nem vagyunk kötelesek egyetérteni.
Mélyen tisztelt Hölgyeim és Uraim! Lehetséges különböző hitelekkel is finanszírozni az államadósságot. Megtörtént ez 2008-ban, amikor is felvették az IMF-hitelt, és felvették az uniós hitelt is. Csak az a baj, hogy ezek mellett a hitelek mellett - még ha némely tekintetben olcsóbbnak is tűnnek - igazán komoly társadalmi feszültségeket generáltak azok a követelmények, amelyeket az IMF meghatározott, és különböző megszorításokra került sor Magyarországon.
(10.50)
Úgy gondolom, mégiscsak jobb az államadósság belső finanszírozása hazai forrásokból, mint hogy különböző multinacionális és egyéb más politikai érdekeket szolgáljon a hitelfelvétel, amely mellett feltételeket támasztanak a magyar kormánnyal, a tisztelt Házzal és a magyar állami költségvetéssel kapcsolatban. Nyilvánvaló, hogy köztünk ebben nem lesz egyetértés, de a törvényjavaslatot tisztelettel ajánlom a tisztelt Háznak megfontolásra és elfogadásra. Kérem, hogy a törvényjavaslatot támogassa a tisztelt Ház.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Szórványos taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem