HEGEDŰS LORÁNTNÉ

Teljes szövegű keresés

HEGEDŰS LORÁNTNÉ
HEGEDŰS LORÁNTNÉ (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, tisztelt elnök úr. Az előttünk fekvő törvényjavaslat egy rendkívül érdekes salátatörvény, rendkívül sajátságos salátatörvény, mert ahogy telt-múlt az idő, egyre újabb és újabb, egyre több és több, egymástól teljesen független és különálló törvény módosítása került be javaslatként ebbe a törvénybe.
Eredetileg maga a törvényjavaslat gerince, lényege arról szólt volna, hogy a kisajátításról szóló törvényt milyen módon kívánja az Országgyűlés megváltoztatni. Már az általános vitában is elmondtuk, hogy egészen elképesztőnek és felháborítónak tartjuk azt a lendületet, miszerint a kisajátítás jogintézményét önök fel kívánják használni egy olyan rendkívül ízléstelen eljárásra, miszerint országgyűlési képviselők elhelyezése, illetve országgyűlési képviselők hivatalának az elhelyezése is ezentúl már közérdekű cél lehetne a kisajátítási folyamatban.
Nyilván a viták hatására, illetve az ellenzéki érveknek megfelelően a kormányzat lényegében véve ezt a részt, ami az országgyűlési képviselők elhelyezésére vonatkozik, illetve ami a lakóingatlanok ilyen jellegű kisajátítására vonatkozna, visszavonta, ezt tehát üdvözöljük. Ugyanakkor azt, hogy benne van a továbbiakban is az, hogy például az Országgyűlés Hivatalának az elhelyezésére ilyen jellegű kisajátítás sor kerülhet, továbbra sem tudjuk támogatni, már csak azért sem, mert tudjuk, a politikusi megítélés a társadalomban igen alacsonyan van jelenleg, a politikusok társadalmi megbecsülése, társadalmi presztízse, ezt inkább javítani kellene és nem tovább rombolni ilyen hányaveti jogszabályokkal és ilyen, a társadalom számára nehezen elfogadható normaszövegekkel.
Ezenfelül bekerül az a bizonyos előzetes eljárás, amely szintén a kisajátítási törvényt módosítja, és amely önmagában értelmezésünk szerint egy jogi nonszensz. Ugye, tudjuk, hogy egy konkrét esetre kívánják önök ezt most alkalmazni, de ebből törvény lesz, ezentúl ezt bármilyen további esetben is majd alkalmazni lehet, amit megítélésünk szerint mindenképpen el kellene kerülni, már csak azért is, mert például belekerült egy olyan pont, ami az építési tilalomról szól. Azaz adott esetben, ha ki akarnak sajátítani ilyen módon egy ilyen előzetes hatósági eljárás segítségével egy adott ingatlant, akkor arra építési tilalom fog vonatkozni a közeljövőben, de az építési tilalom nem egyformán vonatkozik mindenkire az önök ajánlása szerint, hanem bizonyos szereplőkre vonatkozik, bizonyos szereplőkre nem vonatkozik. Ezt úgy hívják nemes egyszerűséggel, hogy a joggal való visszaélés. Ez, amit önök ide benyújtottak, semmi más, nyugodtan mondhatjuk, hogy bűncselekmény. Ezt nem szabad elfogadni, nem szabad támogatni.
Ezek után, hogy ez bekerült a normaszövegbe, tovább lesz még maga a törvényjavaslat bővítve a Stabilitás megtakarítási számlával, amiről időm lejártával csak egy mondatot szeretnék még mondani: ez a lex maffiózó törvény, gyakorlatilag önök szabad utat biztosítanak bizonyos esetekben pénzek tisztára mosására, nyilván a haveri, baráti körben, erre lesz jó ez a Stabilitás megtakarítási számla, semmi másra. Egészen elképesztő, hogy egy magát kereszténynek és nemzetinek valló kormányzat ilyet egyáltalában benyújthat. És akkor most a zárószavazás előtti módosító indítványként még utólag bekerült az adózás rendjéről szóló törvényjavaslat módosítása is - amit nem is tudunk elhelyezni, nem is tudjuk értelmezni, hogy hogyan kerülhetett bele ebbe a rendkívül vegyes felvágottba, ebbe a rendkívül zűrzavaros törvényjavaslatba -, amelynek az a lényege, hogy vissza lehessen igényelni az áfát a felszámolás alatt lévő cégek esetén. Tudjuk, hogy a felszámolásra ma Magyarországon egy iparág jött létre, és ezeknek a lehetőségét tovább bővíteni azzal, hogy lehetőséget adunk arra, hogy az áfát még ilyen esetben visszaigényelhesse egy-egy cég, számunkra elfogadhatatlan. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a Jobbik soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem