DR. KONTRÁT KÁROLY

Teljes szövegű keresés

DR. KONTRÁT KÁROLY
DR. KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Először is szeretném megköszönni, hogy itt az Országgyűlésben, az ország nyilvánossága előtt hozta szóba ezt a nagyon fontos kérdést, hiszen úgy, ahogy a válaszomban elmondtam, valamennyi bajbajutott számára gyorsabb, szakszerűbb, elérhetőbb segítséget jelent ennek a rendszernek a kiépítése és az üzembe helyezése.
Engedje meg, tisztelt képviselő úr, hogy itt az ország nyilvánossága előtt felhívjam arra a figyelmet, hogy a tapasztalatok szerint a beérkező hívások közel 60 százaléka sajnos indokolatlan hívás, tehát olyanok is hívják ezt a rendszert, illetve a korábbi segélyhívó rendszereket, akik nincsenek bajban. Szeretném felhívni a figyelmet, hogy ezzel a valóban bajban lévő emberek esélyeit rontják. Tehát azt kérem tisztelettel mindenkitől, hogy csak az hívja ezt a segélyhívó rendszert, aki valóban bajba jut, és azt tudjuk ígérni, hogy a leggyorsabban, a leghatékonyabban fogunk segítséget nyújtani.
Köszönöm a figyelmüket.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem