DR. LAMPERTH MÓNIKA

Teljes szövegű keresés

DR. LAMPERTH MÓNIKA
DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): Köszönöm szépen. Értem én, hogy Pósán képviselő úr szeretné azt megmondani, hogy miről beszéljenek az ellenzéki képviselők itt a Házban. Itt még nem tartunk, de képviselő úr, nem akarok önnek ötleteket adni, mert a ma reggeli alkotmányügyi bizottsági ülés után már tudom azt, hogy tudatosan alkotmánysértő módosítást is képesek elfogadni. Majd erről később fogok beszélni.
Itt azt gondolom, nekünk az a dolgunk, hogy elmondjuk az álláspontunkat a törvénytervezettel kapcsolatban. És azért örülök, hogy maradt még hozzászólási időm, mert amit ön költői kérdésnek szánt kérdést föltett az imént, hogy jobb lett-e a közoktatás abban az időben, amikor mi viseltünk ezért felelősséget, ennek az irányításáért, arra szeretném mondani, hogy igen. Vannak olyan kutatások, mérések, amelyek kimutatják, hogy igen, hozott eredményt. Tehát ne tessék azt állítani, hogy nem; miközben persze soha egy percig nem mondtuk, hogy a közoktatásban minden rendben van, soha egy percig nem tagadtuk azt, hogy vannak egyenlőtlenségek az oktatási rendszerben, ahol igenis, hogy tenni kell annak érdekében, hogy a hátrányos helyzetű térségben élő gyerekek is azonos és jó színvonalú közoktatást kapjanak. Tettünk is ennek érdekében lépéseket, például a többcélú kistérségi társulások, amelyek a közoktatásban egy-egy térségben tudtak emelni, javítani a közoktatás színvonalán, a hátrányos helyzetű térségekben, főleg falusias térségekben igenis, hogy megoldást jelentettek.
Tehát ne tessék azt állítani, hogy nem, mert azt gondolom, hogy amit elvégeztünk tisztességgel, azt nem korrekt egy ilyen ügy kapcsán megkérdőjelezni. Egyébként pedig a Pedagógus Karral továbbra sem értünk egyet. Az előbb elmondott érvek, azt gondolom, önmagukért beszélnek.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban. - Közbeszólás ugyanott: Úgy van!)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem