DR. VAS IMRE

Teljes szövegű keresés

DR. VAS IMRE
DR. VAS IMRE (Fidesz), a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Az előttünk fekvő két törvényjavaslat részben összefügg. A T/11665. számú törvényjavaslat szerint az országgyűlési képviselők választásáról szóló 2011. évi CCIII. törvény 23. § (2) bekezdésében a “június 30-ai” szövegrész helyébe a “július 15-ei” szövegrész lép. Ez az a bekezdés, amely szabályozza azt, hogy az Országgyűlés meddig módosíthatja az országgyűlési képviselők körzethatárait. Ez a határidő vasárnap lejárt volna, de a törvényjavaslat benyújtásából következően már nem tudjuk elfogadni, ezért szükséges a június 30-ai határidő július 15-ére módosítása.
A T/11666. törvényjavaslatnál négy körzethatárt kíván módosítani a javaslat, egész pontosan pontosítani. Mindegyik körzet Budapesten van: a budapesti 2-es és 18-as közötti, a budapesti 3-as és 4-es közötti, a budapesti 4-es és 10-es közötti, valamint a budapesti 8-as és 13-as közötti körzethatárokat kívánja pontosítani.
Hozzáteszem, mindegyik javaslat a helyi választási iroda vezetőjétől érkezett. Kérdés, hogyan kell érteni a körzethatárokat. A 2-es és 18-as körzethatárnál az Etele út minden házszám az Etele út középvonalára változik, tehát az Etele út középvonalánál lesz a 2-es és a 18-as körzethatár módosítása. Itt természetesen, mint ahogy a 2-es számú körzethatárnál, ugyanúgy a 18-asnál is módosítani kell. A 3-as és 4-es között a Júlia utca páros oldala helyett a Júlia utca páratlan szövegrész lép. Itt is gyakorlatilag csak pontosításra kerülnek a körzethatárok. Ugyanilyen módon történik a 4-es és 10-es, valamint a 8-as és 13-as körzethatárok módosítása.
Az alkotmányügyi bizottságban felvetődött, hogy miért kell ezeket módosítani. Ott is elmondtam, hogy korábban egy 1989. évi minisztertanácsi rendelet szabályozta az országgyűlési körzethatárokat. Ilyen jellegű leírás, mint a jelenlegi országgyűlési választási törvényben van, nem volt. Az egy sokkal rosszabb megoldás volt, mert egy ’89-es szavazóköri beosztást kellett még a 2010-es választásokon is figyelembe venni. Hozzáteszem, voltak olyan kerületek, amelyek például meg sem jelentek ebben a minisztertanácsi rendeletben. Tehát ez egy teljesen új leírás, amely egyébként a Budapestről szóló törvényt, tehát egy ’94-es törvény szabályozását vette alapul, amiben kiderült, hogy abban is jó néhány pontatlanság van.
Úgy gondolom, ha az Országgyűlés ezt a törvényjavaslatot elfogadja, akkor megfelelő biztonsággal lebonyolítható az országgyűlési képviselők választása Budapesten is, és nem lesz kétség afelől, hogy melyik házban lakók melyik országgyűlési képviselői körzet jelöltjére szavazhatnak.
Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem