ELNÖK (dr. Latorcai János)

Teljes szövegű keresés

ELNÖK (dr. Latorcai János)
ELNÖK (dr. Latorcai János): Tisztelt Országgyűlés! Most az elnöki jogkörben előterjesztett napirendi ajánlásról döntünk.
Tájékoztatom önöket, hogy az Országgyűlés elnökének és alelnökének indítványa alapján a ma kezdődő ülésünk napirendje az országgyűlési törvény 49. § (8), valamint 50. § (4) bekezdésére figyelemmel a H/11658. és H/11659. számú, tiszteletdíj csökkentésére irányuló javaslatokkal is kiegészül. Erről tegnap a frakciók tájékoztatást kaptak.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadja-e a napirendi ajánlást az előbbiekben elfogadott módosításokkal. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.) Ez látható többség. Köszönöm szépen.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a napirendet elfogadta.
Tisztelt Országgyűlés! Elfogadott napirendünknek megfelelően most hat előterjesztés záróvitájára kerül sor. Felhívom szíves figyelmüket, hogy ezekben az egyes képviselőcsoportok számára 5-5 perc, a független képviselők számára összesen 3 perc áll rendelkezésre felszólalásra.
Tájékoztatom önöket, hogy korábbi gyakorlatunk szerint már nem kell döntenünk a módosító javaslatok összevont tárgyalásáról.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem