ELNÖK (dr. Ujhelyi István)

Teljes szövegű keresés

ELNÖK (dr. Ujhelyi István)
ELNÖK (dr. Ujhelyi István): Ha jól értem az Országgyűlés reakcióját, akkor az ügyrendi javaslatot nem pontosan a Házszabálynak megfelelően, de a pillanat lehetőségeihez képest nagy tapssal elfogadták.
Nem tudom ügyrendi javaslatként értelmezni, hiszen nincs beterjesztett olyan javaslat, amit el tudnánk közösen fogadni, ugyanakkor tájékoztatom önöket arról, hogy a házbizottság múlt heti ülésén is, illetve ma délután egy bensőséges kis ünnepség keretében a Ház vezetése, a Ház frakciói, a frakciók vezetői és a képviselői munkatársaink elköszönnek, ha nem is véglegesen, de legalábbis a hivatali tevékenységét befejező és nyugdíjba vonuló Soltész úrtól, elköszönünk tőle, ahogy múlt héten a házbizottsági ülésen, a mai ülésnap végén is. Mindenesetre köszönjük szépen Vitányi Ivánnak a javaslatát, ügyrendi javaslatként ezt most nem tudom értelmezni, de közös tapsunkkal, azt hiszem, megtettük, amit lehet, ennek a nagyon szép pályafutásnak a nyugdíjba vonulást megelőző perceiben.
Tisztelt Országgyűlés! Az interpellációk következnek, illetve az azonnali kérdések és válaszok órája, valamint kérdésekre kerül sor.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem